Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A finiséhez közeledett a XV. kerületben az időközi polgármester-választás kampánya, most vasárnap járulnak az urnához a baloldali vezetésű kerület választói.

A választást azért kellett kiírni, mert Hajdu László korábbi polgármestert áprilisban országgyűlési képviselővé választották és ez a tisztség összeférhetetlen a polgármesterséggel. Hajdú először 1998-ban lett a kerület polgármester, majd 2010-ig folyamatosan megválasztották a kerület első emberének.

2010-ben egy párszáz szavazattal a Fideszes László Tamás nyerte el a XV. kerület polgármesteri székét, de nem jött be a baloldali kerületnek a Fidesz-vezetés, így  2014-ben ismét Hajdu lett a kerület erős embere.

Hajdu László utódjául Németh Angélát az alpolgármesterét  ajánlja, akit RATE-Szolidaritás jelöltje, de természetesen az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Liberálisok is támogatnak. Sem a Momentum, sem az LMP és még a Jobbik sem indul a választáson.

A Fidesz-KDNP jelöltje, az a László Tamás, aki  2010 és 2014 között vezette a kerületet.

A tét tehát komoly, hogy meg tudja-e őrizni az egyik legstabilabb bástyáját a baloldal, vagy a XV. kerület is be narancssárgául.

Ugyancsak vasárnap időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak a X. kerületben, ahol a fideszes Gazdag Ferenc lemondása miatt kell új képviselőt választani.

A választáson itt is egy ellenzéki jelölt van Kovács Róbert, aki a Momentum jelöltje, de támogatja az MSZP, a Párbeszéd, a DK is. Itt sem indul sem az LMP sem a Jobbik.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here