Erősre sikeredett az ellenzék kampányfinise a XV. kerületi időközi polgármester választáson. Ugyan is ma a hódmezővásárhelyi Fidesz-verő polgármester, Marki-Zay Péter is ellátogatott a kerületbe, hogy  Németh Angéla, az ellenzék által támogatott polgármester-jelölt mellett kampányoljon.

A rögtönzött sajtótájékoztatón Márki-Zay Péter elmondta, hogy jobboldali, konzervatív-keresztény politikusként arra kérek mindenkit, hogy holnap Rákospalotán, Újpalotán és Pestújhelyen szavazzon Németh Angélára!

Azt is kifejtette, azért kell Németh Angélára szavazni, hogy (a Hajdu László) által megkezdett munka folytatódjon és a Fidesz eggyel kevesebb területtel rendelkezzen.

Márki-Zay  hozzá tette, hogy a Fideszben úgy terveznek, hogy csak akkor nyerhetnek, ha 30 százaléknál alacsonyabb lesz a részvétel a vasárnapi időközi választáson.

“Kérem, hogy jöjjenek el és gondoskodjanak róla, hogy 30 százaléknál több legyen a részvétel. Szóljanak a szomszédoknak, szóljanak a barátaiknak, a rokonaiknak! Segítsenek mozgósítani.”

A választás tétjéről is beszélt, Márki-Zay szerint nagyon fontos, hogy a XV. kerület ne kerüljön Fidesz kézre, hiszen ezzel is meg tudjuk állítani a pártállam kiépülését. “Kérem, hogy jöjjenek el és szavazzanak, a demokratikus, jogállami és európai értékekre!”- mondta a hódmezővásárhelyi polgármester.

A sajtótájékoztatón megjelent Hajdu László is a kerület eddig polgármestere, aki azért mondott le polgármesteri mandátumáról, mert tavasszal országgyűlési-képviselővé választották.

Hajdu László is Németh Angélát támogatja, sőt azt is megtudtuk, hogy 21 éve dolgoznak együtt a kerületért. Hajdu úgy véli Németh Angéla a kerületnek méltó polgármester lesz, és zárásképpen Ő is arra kért minden XV. kerületit, hogy vegyen részt a voksoláson.

Szeptember 30-án vasárnap a XV. kerületi választópolgárok reggel 6 és este 19 óra között járulhatnak az urnák elé. Szavazáshoz egy érvényes személyi igazolvány vagy egy jogosítvány vagy egy útlevél és egy lakcímkártya kell. A régi típusú személyigazolványok mellé nem szükséges lakcímkártya.

Németh Angéla a RÁTE- Szolidaritás jelöltjeként található a szavazólapon, de támogatja az MSZP, a Párbeszéd, a DK is. Sem az LMP, sem a Jobbik nem állított jelöltet. A Fidesz jelöltje pedig László Tamás.

Kérünk mi is mindenkit, hogy ossza meg ezt a posztot, hogy mindenkihez eljusson Márki-Zay Péter és Hajdu László üzenete!

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here