Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nyílt levélben fordult a fővárosi egészségügyi kamara a kormányhoz, melyben nagyon sürgős intézkedést kérnek – számolt be az Infó Rádió  

A Honvédkórházban kialakult helyzet miatt nyílt levelet írt a Budapesti Orvosi Kamara a honvédelmi miniszternek, az egészségügyért felelős miniszternek és a főpolgármesternek.

Ebben azt kérik, hogy nagyon sürgős intézkedésekkel tegyék biztonságossá az adott egészségügyi szolgáltató működését, mert a jelenlegi megoldások sem a személyi sem a tárgyi feltételeket nem biztosítják ahhoz, hogy orvosaink szakképesítésüknek megfelelő munkakörben, megfelelő személyi és tárgyi feltételek mellett végezzék felelősségteljes munkájukat és ez a betegek ellátását is veszélyezteti.

A fővárosi kamara szerint nem lehet megoldás ebben a helyzetben az, hogy a sürgősségi ellátáshoz szükséges szakképzettséggel és tapasztalattal, gyakorlattal nem rendelkező orvosokat más osztályok működésének a rovására átirányítsanak.

Mint írják, a betegút szervezetlenségének megszüntetésére van szükség, ami miatt sürgősségi ellátásra jelentkeznek olyan betegek, akiknek ellátása más betegutat igényel.

Emellett fontos lenne az aggódó hozzátartozók tájékoztatásának megszervezése, az egészségügyi dokumentáció vezetésének megszervezése, korszerű adatrögzítési feltételek biztosításával, megfelelő számú szakdolgozó és más kisegítő személyzet biztosítása, továbbá az ellátandó betegszám meghatározása a rendelkezésre álló személyi és tárgyi feltételekhez igazítottan.

A Magyar Orvosi Kamara elnöke úgy látja, hogy a Honvédkórházban tapasztalható jelenség már nem egyedi, Éger István szerint a sürgősségi ellátásban több helyen is problémák vannak. Hozzátette, nagyon helyes, hogy a budapesti szervezet jelezte a gondokat.

Éger István szerint van mit tenni, ezt jelzi, hogy itthon a gyógyító-megelőző kassza részesedése GDP-arányosan 2,94 százalék, míg Európa-szerte 8 százalék körüli. Nagyon sürgősen kellene komoly emberi erőforrás-intézkedéseket hozni,vagyis folytatni a bértárgyalásokat és a korábban megkezdett bérfejlesztést – emelte ki Éger István.

Maradjunk annyiban, hogy ezek után nagyon nehéz azt mondani, hogy nincsen nagy baj az egészségügy területén. Természetesen a kormánymédia agyonhallgatja a gondokat, így az Orvosi Kamara leveléről sem számolnak be bizonyos médiumok. Ezért kérünk, hogy oszd meg ezt a posztot, hogy más is lássa!

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 

 

.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here