Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Apróbb betűs megjegyzett információ volt, hogy Orbán Viktor nem jelent meg azon a napirend vitáján, amit Ők hívtak össze és a Sargentini-jelentésről szólt.

Persze, remek kiszólásnak jó az a megfejtés a miniszterelnök távollétére, amit Tóth Bertalan az MSZP elnöke adott, hogy Orbán lehet, hogy épp megint egy focimeccsre utazik valamelyik luxusrepülőn. Azonban ha ez kiderülne, hogy a távolmaradásának a valódi oka tényleg a Chelsea- Videoton mérkőzés volt, akkor hatalmas botrány kerekedne belőle.

Azonban meccs ide vagy oda, Orbánnak volt más nyomós politikai érve is, hogy gyávának tűnve inkább elmeneküljön a vita elől, bár még nagy hangon azt óbégatták párhete, hogy Ők még a mindentől is megvédik Magyarországot.

Na de mi a távolmaradás valódi oka? Leginkább az, hogy most egy nem ő általuk szerkesztett, saját szájuk íze szerint megírt dokumentumról van szó, amikor a Sargentini-jelentésről vitatkoznak, hanem egy tényeken alapuló tanulmányról, ami nagyon de nagyon elítéli a Fidesz országlását, amit még ráadásul az európai parlament kétharmada is nyomatékosított.

Ráadásul elkövették azt a hibát, hogy úgy vették napirendre a magyar parlamentben ezt a vitát, hogy az ellenzéknek nem pár perc jut, hogy elmondják az álláspontjukat, hanem tisztességes időkeretben szembesíthetik a kormányt.

Ne feledkezzünk meg arról az apró, de nem mellékes körülményről se, hogy a vitát megelőző héten kezdett összeállni a fejükben, hogy itt bizony az ellenzék földbe fogja őket döngölni: amikor is Ujhelyi István, az MSZP Európa parlamenti képviselője jelezte, hogy Ő bizony élni kíván a tanácskozási jogával a magyar parlamentben, először nem akarták engedni. Aztán némi hazaárulózás közepette, kegyesen engedélyezték.

Teszem hozzá, akkor még senki sem sejtette, hogy ezzel a megfutamodás forgatókönyvét válassza a Fidesz és nem azt, hogy Orbán szembenézve meri elmondani az állításait.

Na és itt érkezünk meg a valódi okhoz. Nyilván ebben a helyzetben Orbán finoman szólva is csak féligazságokat, csúnyán kifejezve hazugságokat tud mondani, ahogy eddig is tette szorult pillanatokban. Csak most van egy nagy különbség: van egy írott dokumentum, amit két perc alatt az orra alá lehet dörgölni, hogy na de kérem Ön hazudik, hiszen nem az van odaírva.

Tehát a Fidesz első számú vezérkara előtt két választás maradt: vagy gyávának tűnnek, vagy később hazugnak. A gyávaságból még később ki tudják magukat dumálni, de ha kamerákkal rögzített hazudozásba kezdenek, azt soha.

Persze ezzel még azt is kockáztatva, hogy eddig fennhangon mondták, hogy megvédik Magyarországot, most meg inkább bevackolva lerombolják ezt a mítoszt.

Az ő szempontjuk világos, a Sargentini-jelentéssel kapcsolatos hazug állításaikra így is elfognak tudni költeni 6 milliárd forintot, ráadásul ott kutya nem fogja őket szembesíteni.

Ez a 6 milliárd forint kb. annyi pénz mint az MSZP és a Jobbik együttes 6 éves működési költsége. Ehhez azt is érdemes hozzátenni, hogy Európában ez úgy van, ha a kormány propaganda kampányt kezd, akkor az ellenzéket pont ugyanannyi értékű tájékoztatási költség illeti meg.

Szóval, hogy mindenkinek világos legyen: Orbán bár most piszok gyáva volt, de 6 milliárd forintból a propaganda  mégis arról fog szólni, hogy ő mekkora hős.

Téged kedves olvasó, meg arra kérünk, hogy tartsunk ellent, és oszd meg a posztunk, hogy mindenki lássa miért futamodott meg Orbán a vitától.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here