Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A 444.hu szúrta ki, hogy a Wellhello front embere egy posztban igen csak beszólt a jövő héten Magyarországra látogató, Orbánnal jó viszonyt ápoló török elnöknek, Erdogannak.

Fluor Tamás Twitteren osztotta meg, hogy nem ért egyet a török elnök hétfői budapesti látogatásával.

„Ez a szardarab Erdogan igazán kieshetne véletlen egy ablakon, ha már így meglátogat minket,” -üzente a Wellhello alapítója Orbán haverjának, majd egy képet is posztolt, amin a cseppet sem demokrata Erdogan fejére egy péniszt rajzolt.

A török választásokkal kapcsolatosan a nemzetközi hírek leginkább arról szóltak, hogy megfélemlítéssel és 2, 5 millió szavazat manipulánsával hozták összefüggésbe a török elnököt.

Nem ez az első esett, amikor a népszerű együttes front embere kormánykritikus hangot üt meg. Még ez év áprilisában szintén a 444 írta meg, hogy Fluor Tomi váratlan sorosozással trollkodta meg az MTV egyik műsorát .

Az élő adásban éppen a jóféle filmzenékről beszélgetett egymással Másik János és Pásztor Sámuel, akiket egy fiatal riporterlány kérdezgetett, amikor a semmiből megjelent Fluor és hirtelen bekiabálta, hogy Soros György- ezzel parodizálva a kormány gyűlölet kampányát.

Ezután egy jó ideig nem játszotta az állami tulajdonban lévő Petőfi Fluor számait. Ezt az esetet nem nagyon bocsájtotta meg az előadónak a kormánypárti média, a kultúrharc egyik célpontja lett, a Magyar Időkben megjelent róla, hogy közismerten MSZP-szimpatizáns és ezért játsszák sokat a zenéit.

Együttese a Wellhello a legnépszerűbb könnyűzenei formáció, zeneszámai nézettségi és hallgatottsági topplisták elején vannak, koncertjei teltházasak.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here