Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármester azt javasolja, hogy oszlassa fel magát a város képviselőtestülete, mert Lázár János emberi akadályozzák a munkát. 

Márki- Zay Péter ma egy hosszas tájékoztatót tett közre Facebook oldalán, melyben több pontban felsorolja, hogy Lázár János emberi milyen módon szabotálják a város működését.

A város polgármestere többek között arról ír, hogy Lázár emberei „elfelejtették” megszervezni a minden évben szokásos aszfaltrajzversenyt a gyerekeknek, Lázár emberei lemondták a minden évben Mikuláskor megrendezett cirkuszt. Lázár emberei a munkára jelentkező helyi vállalkozók ellenére úgy intézik a közbeszerzéseket, hogy azoknak nincs győztese és így nem készül el határidőre az iskolák szigetelése, felújítása.

Az is kiderült, hogy hó végével lakatot tesz a stadionra azt működtető cég, annak ellenére, hogy az üzemeltetésére szerződése van a várossal és a város ugyanúgy fizeti a céget, mint az előző években. A cég a teljes 50 milliós éves támogatását megkapta már és további 15 milliós utalást kap két napon belül.

Pénteken a város sportegyesületei tartottak „spontán” sajtótájékoztatót a strand területén és kongatták meg a vészharangot a várostól megvont TAO-pénzek miatt – épp csak azt felejtették el hozzátenni, hogy Lázár János  volt az, aki a TAO pénzeket Vásárhelyről Makóra  irányította.

Majd Márki-Zay kijelentette, hogy  a bukott miniszter és kastély-tulajdonos nagytőkés elérte célját: amikor a vásárhelyi gyerekek mindennapjait lehetetleníti el, majd hozzá teszi, hogy Ő is kezdi elveszíteni hitét a békés, demokratikus változásban. A polgármester leszögezi, hogy Ő győzött és ilyen aljassághoz nem asszisztál.

Arra kéri, Lázár Jánost, mint a város hűbérurát, hogy ne kínozza tovább a vásárhelyi gyerekeket: most azonnal álljunk meg és rendezzük a város sorsát.

Erre a polgármester  több pontban javaslatot is tesz, de a két legfontosabb:

1. A képviselőtestület oszlassa fel magát és legyen új választás! (képviselők és polgármester is). Bízzuk az ítéletet a vásárhelyiekre: a győztes feladata Lázár János milliárdos adósságainak rendezése, nem könnyű küldetés sem nekem, sem Orbán Viktor legfőbb párton belüli riválisának. Ha a város többsége enged a gyerekekkel történő zsarolásnak, én megértéssel és sértődés nélkül fogom visszaadni a problémák megoldását Lázár úrnak és jelöltjeinek. Ha viszont mégis engem ér a megtisztelő, bár nehéz feladat, akkor reményeim szerint munkámat már egy a város érdekében engem támogató közgyűléssel sokkal könnyebben tudnám folytatni.

2. A kormány vállalj át Lázár János felelőtlen gazdálkodásának következményei, vagy legalább nyújtson Vásárhelynek reorganizációs hitelt! Lázár úr és a város gazdálkodását évekig irányító Végh Ibolya nemcsak a babakötvényesek 800 millióját nem utalta át, de szabálytalanul működésre használt fel 1,9 milliárd pályázatos pénzt, valamint 3 milliárd forint kifizetetlen követelést és milliárdos BM-visszafizetéseket hagyott ránk.

 

 

No azt már mi tesszük hozzá és kíváncsian várjuk, hogy vajon Lázár Jánosnak és a hódmezővásárhelyi Fidesznek lesz a vér a pucájában és vállalják e megméretést Márki-Zay-jal szemben vagy gyáván a háttérből szabotálnak-e tovább?

Oszd meg, hogy más is lássa, hogyan dúl fúl a hatalmát vesztett Fidesz. Persze már nincs sok nekik hátra és ezt ők is tudják!

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here