Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az MSZP szerint különösen sújtja a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának megvonása a panellakásban élőket, hiszen rengeteg társasház ebben a formában finanszírozta a nyílászáró cserét, homlokzati felújításokat, vagy a szigeteléseket.

Őrsi Gergely, az MSZP budapesti alelnöke csütörtökön Budapesten, az V. kerületi Olimpia park mellett tartott sajtótájékoztatón elmondta, ma Magyarországon 777 ezer lakott panellakás van, az azokban élő közel kétmillió embertől egy éjszaka alatt vonták meg a komfortosítást, a felújítás, a szigetelés, a lakásbővítés lehetőségét. Ugyanis a most eltörölt lakástakarékok nem csak lakásvásárlásra, hanem a már meglévő lakások felújítására is fel lehetett használni.

Hozzátette: a panellakásokban nem fideszes oligarchák, nem olyanok laknak, akik úszómedencét és szaunát szeretnének lakás-takarékpénztári megtakarításukból építeni, hanem egyszerűen szeretnék komfortosabbá tenni lakásukat. Ez a fideszes panelprogram? – kérdezte.

Kifejtette azt is, hogy a kormány már akkor lemondott a panellakásokban élőkről, amikor közel 100 milliárd forintnyi uniós forrást inkább a középületek korszerűsítésére fordított ahelyett, hogy ezeknek a lakásoknak felújítására írt volna ki pályázatot.

Őrsi Gergely felhívta arra is az emberek figyelmét, hogy Németh Szilárd, Hoppál Péter vagy Szatmáry Kristóf fideszes képviselők  vagyonnyilatkozatuk szerint éveken keresztül vették fel a lakástakarékokhoz járó állami támogatást. Majd feltette azt a költői kérdést, hogy vajon ők akkor nem „a pénztárak extraprofitját növelte-e”. Utalt az MSZP-s politikus arra a nevetséges érvre, amivel a Fidesz bedarálta a lakástakarékokat.

Bihal Dávid, az MSZP elnökségi tagja a sajtótájékoztató helyszínén felállított két sátorra mutatva azt mondta, ez jutott osztályrészül a mai magyar ifjúságnak, amikor megszüntették az egyetlen lehetőséget, amely hozzásegítette volna őket a saját lakáshoz.

Azt mi tesszük hozzá, hogy a propaganda média mélyen elhallgatja, amikor az ellenzék felhívja a figyelmet a Fidesz megszorító csomagjának hatásaira, ezért arra kérünk, hogy oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa: a társasházban élők is elveszítik a kedvezményes felújítási lehetőséget!

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here