Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ez egy politikai nyomásgyakorlás, amely annál erősebb, minél többen írják alá. Annyiban viszont különbözik a tüntetésektől, hogy sokkal „munkásabb” megszervezni egy ilyet-erről beszélt az ATV Startban Hadházy Ákos, a független országgyűlési képviselő azt is elmondta: 120 ezren írták alá eddig a kezdeményezését, s mindenkit vár a ma délutáni tüntetésre, akik szerint fontos Magyarország csatlakozása az Európai Ügyészséghez.

 

Az időjárás kedvező lesz, és a tüntetéssel kapcsolatos cikkeket is sokan osztották meg, így Hadházy Ákos pozitív azzal kapcsolatban, hogy mennyi embert lesz ma a délutáni közös ellenzéki demonstráción a II. kerületi Bem téren, mely 16 órától kezdődik.

Hadházy szerint a délutáni esemény egy szép és fontos tüntetés lesz, ahol az emberek kiállhatnak az Európai Ügyészséghez való csatlakozás mellett. Az aláírásgyűjtésre kitérve kiemelte: jelenleg nagyjából 120 ezer van, és egymillió szignó a cél.

A képviselő pozitív, hiszen – ahogyan fogalmazott – a lavina elindult, nagyjából 10 ezren töltötték le az internetről is a gyűjtő íveket, és olyan állampolgár is van, aki egymaga 800 aláírást gyűjtött eddig.

Hadházy kifejtette, hogy ez egy politikai nyomásgyakorlás, amely annál erősebb, minél többen írják alá. Annyiban viszont különbözik a tüntetésektől, hogy sokkal „munkásabb” megszervezni egy ilyet.

Majd emlékeztetett: legkésőbb a jövő évi EP-választásokig fogják  gyűjteni az aláírásokat, akkor ugyanis „eljön az igazság pillanata”. Szerinte az EU felől is komoly szándék van, hogy Magyarország csatlakozzon az ügyészséghez.

Téged kedves olvasó, meg csak arra tudunk biztatni, hogy oszd meg ezt a posztot, hogy minél több emberhez eljusson a kezdeményezés híre!

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here