Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ma tartotta közös tüntetését az ellenzék a Bem téren, kb 10 ezren vettek részt a megemlékezéssel egybekötött demonstráción. Ma 19  órakor az MTV székházánál folytatják a tüntetést.

Tüntetésen gyűjtötték az Európai Ügyészséghez való csatlakozáshoz az aláírásokat, míg a színpadon fontos beszédek zajlottak. A sort az MSZP frakcióvezető helyettese Harangozó Tamás kezdte.

Harangozó  Orbán Viktor 1989-es, Nagy Imre temetésén elmondott beszédét idézte fel, majd leszögezte Orbán azóta ismét felépítette az egykori állampárti rendszert. Az MSZP nem enged 48-ból, 56-ból és 89-ből sem.

Nem érti, hogy lett Orbán Erdogan barátjává és korrupt despotává, a tömeg ekkor pfujolni kezdet. Bibót idézve azt mondta, ma nem pártokból kell több, hanem bátor kiállásból és szabad kezdeményezésekből, összefogásból. Civileknek és politikusoknak újra kell kötniük a szövetséget, ami reményt ad arra, hogy lehet változtatni. Az európai ügyészséghez való csatlakozás ehhez egy új fegyver lesz- zárt a gondolatai az MSZP szónoka.

Harangozó után Jávor Benedek, a Párbeszéd Európa Parlamenti képviselője következet, aki beszédében kifejtette, hogy azonos szabályoknak kell vonatkoznia Mészáros Lőrincre és mindenkire. Nem véletlen az Európa-ellenes propaganda, mert Európa szelleme veszélyezteti a mai hatalom kiváltságait, a baloldali ellenzék az egyenlőségben és a szabadságban hisz. Európában Orbán Viktor nem tudja elleplezni a hazugságait.

Az EU munkatársai nem a magyar emberek ellen akarnak fellépni, ők Orbán Viktort és az Orbán-féle oligarchikus rendszert nem szeretik – mondta Jávor.

Hadházy Ákos beszédében Október 23. a remény ünnepének nevezte. Senki nem gondolta volna, hogy a látszólag mindenbe beletörődő nép egyik pillanatról a másikra elzavarta a velejéig korrupt és minden önkontrollját elveszítő hatalmat, mondta beszédében Hadházy Ákos, aki egymillió aláírást szeretne összegyűjteni az uniós ügyészséghez való csatlakozáshoz.

A mai magyar kormányt Hadházy szerint nem egy korlátlan utánpótlású fegyveres hatalom, az orosz tankok végeláthatatlan sora tartja fenn, hanem az ellopott és a pofára osztogatott pénzek.

Ebből a pénzből fizeti ki a zsoldoshadseregét. Az így megszerzett pénzből nemcsak a tábornokok, de az altisztek, polgármesterek, képviselőcskék és a kisebb rangúak is kaphatnak néhány milliócskát. Nem a luxusjacht a legnagyobb baj, hanem hogy ebből az irdatlan mennyiségű lopott pénzből minden megvehető, például a sajtó vagy a szavazatok.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here