Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Beszünteti péntektől a hulladékszállítási szolgáltatást 116 Pest és Nógrád megyei településen a közszolgáltató, mert nem kapta meg az eddig elvégzett munkája után járó pénzt a kormányzati cégtől. Ez azt jelenti, hogy bizonytalan ideig nem fogják elszállítani az érintett településekről a szemetet, de nem csak itt vannak bajok a szemét szállítással.

Az Észak-Pest és Nógrád megye 116 településén felelős a szemétszállításért az önkormányzati tulajdonú Zöld Híd Nonprofit Kft. A cég igazgatója, Gyenes Szilárd korábban levelet írt a kifizetésekért felelős kormányzati cégnek, amelyben azonnali segítséget kért, de mint az InfoRádiónak elmondta, azóta sem reagált az állami cég, még elutasító visszajelzést sem kaptak.

Ha péntek reggelig sem érkezik segítség, akkor megkezdjük a katasztrófavédelem és az önkormányzatok kiértesítését a szemétszállítás felfüggesztéséről.

Az állam nem fizetése miatt bajba került szemétszállító cég jelezte, hogy ennek ellenére, felmérték a meglévő üzemanyagkészletet, és az óvodák, iskolák, egészségügyi intézményektől megpróbálják elszállítani a keletkező hulladékot, ameddig az üzemanyag kitart”

Elmondta az ügyvezető azt is, hogy az emberek hiába fizették be a szemétszállítási díjat, mert azt már nem nekik fizetik be,  hanem annak a kormányzati cégnek, amelyik nem fizette ki őket. Ők is  kiszolgáltatott helyzetben vannak, mert a cégnek megszűnt így a közvetlen bevétele, már nem bocsát ki számlát a lakosságnak.

„Mi már csak tőlünk kapunk finanszírozást, hiszen egyéb tevékenységet közszolgáltatóként nem láthatunk el. Nincs más bevételi forrásunk, ezért nem várhatjuk máshonnan segítséget” – szögezte le Gyenes Szilárd.

Az igazgató szerint azt is elmondta, hogy az elmúlt évek kormányzati átalakításainak hála, nagyon leamortizálódott a járműpark, ráadásul az állami koordinációnak hála növekedtek a feladataik, és azt várták volna, hogy ehhez mérten kapják a forrásokat.

Havonta körülbelül 130 millió forinttal kapunk kevesebb pénzt, mint amiből korrekt módon lehetne dolgozni. Majd az igazgató azt is hozzá teszi, hogy elindult egy felülvizsgálat, és ennek eredményeként a kormány nem, hogy pénzt akar adni de még azt akarja,  122 millió forintot fizessünk vissza” – mondta Gyenes Szilárd.

Mint jelezte, folyamatos munkaerőhiánnyal küzdenek, főleg a fizikai állományban. Megnőtt a fluktuáció, tavaly 17 nap/fő túlóra jutott egy emberre.

„Az ő bérüket mindenképpen elkülönítem, és nagyon nem szeretném, hogy akár csak egyetlen perccel is később kapják meg az elvégzett munkájuknak az ellenértékét, ezért hoztam ezt a döntést” – mondta az igazgató.

Erről sem számol be a Fidesz hű propaganda média, arra kérünk, hogy oszd meg, hogy minél többen lássák a valóságot: Orbán alatt leépült a magyar falu.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here