Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

November nyolcadikáig meg kell kezdenie börtönbüntetését Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnöknek, akit két év szabadságvesztésre ítéltek egy luxusautó jogellenes beszerzése miatt – szúrta ki a 444 a Balkan Insight hírét. Az elítélt politikus Orbán Viktor egyik fontos európai szövetséges, olyannyira, hogy hazájában kísértetiesen hasonló politikát csinál, mint Magyarországon Orbán.

A szkopjei büntetőbíróság tájékoztatása szerint személyesen adták át a börtönbe vonulásról szóló határozatot Gruevszkinek, amikor egy másik ügyben tartott tárgyalására várakozott a bíróságon, lakcímére ugyanis nem sikerült kézbesíteni a dokumentumot.

A macedón fellebbviteli bíróság október 5-én hagyta jóvá Gruevszki börtönbüntetését, amit azért róttak ki rá, mert 2012-ben törvénytelenül utasította az akkori belügyminisztert, hogy szerezzen be neki egy csaknem 200 millió forint értékű luxus Mercedest saját használatra.

Gruevszki szerint ez az ügy, és a többi ellene folyó bírósági eljárás politikailag motivált, és az új szociáldemokrata kormány áll a hátterében.

Nikola Gruevszki pártja, a VMRO DPMNE tavaly bukott meg hosszan elhúzódó politikai válság után, miután illegális lehallgatásokra, a felvételek nyomán pedig korrupciós ügyekre és más bűncselekményekre derült fény. Ennek ellenére Orbán Viktor és a Fidesz szoros kapcsolatot tart fenn az ugyancsak bőszen sorosozó bukott macedón kormánypárttal, kampányoltak is neki, ennek ellenére csúfos vereséget szenvedett a helyhatósági választáson

Az már mi tesszük hozzá, hogy nagy különbség Macedónia és Magyarország között, hogy ott a szélsőjobbos, illiberális és velejéig korrupt vezetőiket a nép elkergette, majd a bíróság börtönre ítélte. Na kedves magyarok, ilyen egy jogállam.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here