Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Dezső András, az Index ismert újságírója a Facebook-oldalán közölte, hogy a propaganda médiából tudta meg, hogy vádat emeltek ellen:- szúrta ki a 444.hu

Dezső a Facebook posztjában a következőket, írja:

„Ma reggel az egyik kormányzati propagandalapból tudtam meg, hogy az ügyészség vádat emelt ellenem.

Azt tudtam, hogy indult egy büntetőeljárás még a nyáron, amiért megírtam, hogy Svédországban többször elítéltek egy magyar nőt, aki később a választási kampányban azt állította, a romló közbiztonság miatt jött haza.

Ezután indult eljárás ellenem, különlegesen személyes adattal való visszaélés miatt. Ami röhej, hogy a BRFK Csúcstechnológiai Bűnözés elleni osztály (vagy alosztály) nyomozott, ott is hallgattak ki.

Panasszal éltem, azt az ügyészség visszautasította. Most pedig ezek szerint vádat emeltek, bár erről még nem kaptam hivatalos értesítést.

Frissítés: most olvastam végig a propagandalap cikkét, ez áll benne: »A kerületi ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a bíróság az ügyben tárgyalás mellőzésével, az ügyiratok alapján hozzon büntető végzést.«”

A 444 azt írja, hogy abból a cikkből lehetett ügy, mely azt állította, hogy az idén a köztévében Natalie Contessa af Sandberg néven futtatott, magyar származású svéd nő azt állította, annyira fél a menekültektől, hogy inkább Magyarországra költözik, de kiderült, hogy már évekkel korábban lakást bérelt Budapesten, vagyis már a sztori felütése is hazugság volt, ráadásul 8-9 évesen, Nagy A. néven érkezett oda az anyjával, menekültként.

Az Index még azt is kiderítette, és bizonyította dokumentumokkal, hogy a nőnek korábban is kihívást jelentett az igazmondás: hétrendbeli rágalmazásért, közbizalom elleni bűncselekményért és zaklatásért ítélték el Svédországban.

Mint az Indexes újságíró megvádolásáról szóló cikkekből kiderül, nem az állításokat találta az ügyészség igaztalannak, hanem hogy jogukban állt-e ezeket a tényeket megírni a nőről…

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here