Nos ha önnek is esetleg a cikk bizonyos pontján olyan érzése kerekedik, hogy ezt a rendőrség adta ki és egy piti besurranótolvajt keresnek, akkor el kell, hogy Önt szomorítsuk, posztunk egész végig, a Hajdú-Bihar megyei Álmosd egykori fideszes polgármesterének csodás településvezetői tevékenységéről szól.

A megszűnt Magyar Nemzet szerkesztőségéből alakult Magyar Hang számolt be róla, hogy még  2016-ban büntetőeljárás indult Köteles László, Álmosd egykori fideszes polgármesterével szemben. A nyomozóhatóság  most jutott el odáig, hogy az ügynek már gyanúsítottja lett Köteles polgármester úr sikkasztás, költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt.

Az elmúlt két évben haladt a nyomozás, mostanra lefoglalták Köteles István volt polgármester otthonából az önkormányzat pénzén vásárolt televíziót, turmixgépet, blu-ray lejátszót és a bojlert is.

A Magyar Hang szerint a volt polgármester nemcsak berendezte az otthonát az önkormányzat pénzéből vásárolt műszaki cikkekkel, de leszámlázott nyolc olyan rendezvényt is, amelyet valójában sohasem tartottak meg.

Ezekről az önkormányzat dolgozói sem tudtak, Köteles utólag gyártott plakátokat is a rendezvényekhez. A polgármester ráadásul 300 ezer forintos jutalmat is felvett önkormányzati felhatalmazás nélkül.

A Köteles terhére rótt kár értéke közel 5 millió forint. Egyébként a közigazgatási bíróság már egy éve megfosztotta tisztségétől a kereszténydemokráciát bőszen hirdető kormánypárt  polgármesterét az önkormányzat számára okozott súlyos és sorozatos vagyoni károkozás miatt.

Arra kérünk, hogy oszd meg ezt a posztot, mert a propaganda média biztos nem fog arról beszámolni, hogy az egykori fideszes polgármester, hogy hordta szét a települését.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 

MEGOSZTÁS