Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az utóbbi időbe a Fidesz egyre nagyobb fokozatba kapcsolta a lejárató gépezetét Szegeden Botka László ellen, bár még nem tudta megnevezni, hogy kit indítanának az MSZP-s polgármester ellen.  Azonban nem várt fordulat történt, Bartha László, aki 1998 és 2002 között már volt a város Fideszes polgármester bejelentette elindul Botka ellenében. Külön csavar, hogy Bartha 2006-ban kilépett a Fideszből és egy helyi civil szervezet színeiben méretődne most meg.

Megvan Botka László egyik kihívója a szegedi polgármester-választáson- számolt be ezzel a címmel a HVG arról, hogy a Tisza Lajos Közéleti Egyesület, amely Tisza Koalíció néven indul majd a választáson Bartha László volt fideszes polgármestert indítja a jövőre esedékes választáson – írja a Délmagyar. A Tisza Koalíció „Munkahely, család, biztonság” címmel hirdet programot, elnevezésük pedig Tisza Lajos városépítő munkásságára utal.

Bartha László 1998 és 2002 között volt Szeged polgármestere, akkor még fideszes politikusként. A pártból 2006-ban lépett ki, amit azzal indokolt, hogy a Fidesz már nem az a szervezet, amely 1998-ban egy konzervatív értékrendet képviselt. Kilépését levélben jelentette be, azt írta: a párt korábban társadalmilag elfogadott határok között liberalizmust engedélyezett, azaz figyelembe vette az egyént is, éppen ehhez kellene visszatérni.

Arról egyenlőre nincs információ, hogy a Fidesz be áll e alkalmas polgármester jelölt hiányában Bartha László mögé, vagy tovább folyatja a Szegeden nagy bajban lévő kormánypárt Botka kihívójának castingját.

A nyáron szóltak olyan hírek, hogy a Hódmezővásárhelyen is csúnyán leszerepelt Fidesz helyi erős emberét Lázár Jánost indítanák el Botka ellenében, azonban Lázár ezeket az információkat tagadta.

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here