Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Mint ahogy a Hír Hugó beszámolt róla, ma délután a Teréz körúton kigyulladt egy irodaház, melyben a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció irodái is megtalálhatóak voltak, azok teljesen kiégtek. Egyenlőre még nem tudni mi okozta a tüzet.

 

A DK közleményben jelezte, hogy a tető beomlott, falak dőltek ki, a berendezés elégett. Az anyagi kár jelentős.

Facebookon teljesen ledöbbentek az emberek a történet előtt, többen szolidaritásukat fejezték ki az ellenzéki pártnak.

Az MSZP közleményében azt írja, együttérzését fejezi ki a DK teljes politikai közösségének a pártot ért szörnyű veszteségekért. Tárgyak megsemmisülhetnek egy tűzben, de közös ügyünket, a demokratikus, félelemmentes Magyarország visszaállításának szándékát elpusztítani nem lehet.

A  Párbeszéd is közleményt adott ki, azt írják megdöbbenéssel értesültek a Teréz körúti, pusztító irodatűzről, amelynek során megsemmisültek a Demokratikus Koalíció helyiségei. Pártunk együttérzését fejezi a DK vezetőségének és tagságának, s felajánlja segítségét a kialakult, borzasztóan nehéz helyzet rendeződéséig.

Ujhelyi István az MSZP Európai Parlamenti képviselője Facebookon megjegyzi, hogy nem Orbán irodája, hanem az ellenzéki Demokratikus Koalíció központja égett ki. Majd, ahogy fogalmaz a „DK-s kollégák, barátaim, a szolidaritásom a tiétek!”

DK gyöngyösi önkormányzati képviselője elárulja, hogy ezekben az irodákban működött a DK központja és az is kiderül írásából, hogy ma volt a DK önkormányzati választásokra való felkészülésük tréningje. Megjegyzi a politikus,  „bár súlyos veszteség az iroda megsemmisülése, de munkánkat ugyanolyan, ha nem nagyobb lendülettel folytatjuk tovább!”

Kiss László, az MSZP korábbi parlamenti képviselője, most etikai bizottsági elnöke azt írja, hogy a közösségi oldalán „a magyar közállapotokról mindent elmond, hogy nem tudom, hogy Orbánék bűnözői gyújtották e fel a DK székházát, de hogy kinézem belőlük, az tuti.”

Azért azt jó látni, hogy a bajban összetartanak az ellenzéki pártok, oszd meg a posztunkat, mert erről biztos nem fog tudósítani a Fidesz-média

Amint tudunk frissebbet azonnal jelentkezünk, addig is kövessen minket Facebookon, hogy ne maradjon le híreinkről!

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here