Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

 A Hír TV átfideszesedése után kirúgott és csatorna nélkül maradt műsorvezető, most a Magyar Nemzet utódjának is tekinthető Magyar Hangnak adott egy interjút, melyet több portáli is szemlézett.

A Hír TV volt tulajdonosának, Simicska Lajosnak a visszavonulásáról is beszélt többek között Kálmán Olga a most megjelent interjuban. A televízió egykori műsorvezetője utalt arra, hogy az egykori oligarcha azért dobhatta be a törölközőt, mert nem tudta elérni céljait, és értelmetlennek látta a további küzdelmet.- szemlézte az interjút a privatbankar.hu

Kálmán Olga azt is kifejti, hogy amit Simicska Lajos akart, abból nyilván nem sok valósult meg. Szerinte az egykori oligarcha három évig tett azért, hogy az emberekhez eljuthassanak olyan hírek, amikhez egyébként nem férnének hozzá.

„Ha valaki a szólás szabadságáért küzd, akkor óhatatlanul menjen csődbe a végére? – így is felteheti a kérdést. De még egyszer mondom, nem tudom pontosan, mi történt, nem avattak be a részletekbe. A kétharmados győzelem után nyilván felmérte, hogy négy évig ez így nem fog tovább működni. Hiszen másodpercek alatt hozhatnak bármilyen döntést, akár olyat is, hogy a kábelszolgáltatók az első 225 csatorna között nem sugározhatják a H betűvel kezdődő nevű programgyártókat. Sajnos, manapság egy ilyen abszurdnak tűnő történet is valóra válhat.”– mondja Kálmán

Az újság kérdésére  Kálmán Olga elárulja, hogy Simicska Lajos úgy hozta meg a Hír TV eladásának a döntését, hogy azzal kapcsolatosan nem beszélt Kálmán Olgával.

Majd az újság azon kérdésére, hogy nem volt-e túl jóhiszemű feltételezés arról nyilatkoznia, hogy Simicska valóban besokallhatott, és nemcsak a pénzen vesztek össze Orbánnal?

Kálmán azt válaszolja, hogy „nem mondanám naiv elképzelésnek. Nyilván nem vagyok senkinek sem a pszichológusa, nem tudhatom mi jár a fejében. De a mai napig azt gondolom, hogy  ő nem ilyennek képzelte el Magyarországot a Fidesz kormányzása alatt.”

Kálmán Olgáról a héten jelent meg, hogy a Jobbikhoz közeli N1TV netes képernyőjén tér vissza, ezt a hírt határozottan cáfolta Facebook oldalán. Azt mondta, hogy visszatérésről szó sincs, csak elfogadott egy műsormeghívást.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here