Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az Európai Bizottság részéről az Elios-ügy nincs és nem is lesz lezárva addig, amíg nem sikerült teljesen tisztázni ezt a kérdést és amíg véglegesen meg nem állapítjuk, hogy szükség van-e pénzügyi korrekcióra – jelentette ki az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottságának ülésén Corina Cretu, az uniós fejlesztési alapok felhasználásáért felelős biztos- számolt be a Magyar Hang

Azt követően, hogy a magyar rendőrség bűncselekmény hiányában lezárta az Elios-ügyben indított nyomozást, pár nappal ezelőtt a parlamenti bizottság elnöke, Ingeborg Grassle már egyértelművé tette, hogy az ügyben lefolytatott OLAF-vizsgálat eredményeit továbbra is érvényesnek tartják.

Az OLAF, azaz az EU Csaláselleni Hivatala az Orbán Viktor vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető Elios Zrt. kapcsán azt tárta fel, hogy a cég 35 magyar településen a közvilágítási tendereket pénzügyi szabálytalanságok és összeférhetetlenségek közepette nyerte el és valósította meg, súlyosan sértve az EU pénzügyi érdekeit.

Azt javasolták az Európai Bizottságnak, hogy a kifizetett 13 milliárd forintnyi eurót követelje vissza. Mint kiderült, ezen a helyzeten nem változtat az sem, hogy a magyar rendőrség nem talált bűncselekményre utaló nyomot, az Európai Bizottságnak az OLAF megállapításai is elegendőek. Innentől kezdve azonban az uniós követelés nem az Eliost és tulajdonosait érintik hátrányosan, hanem a magyar adófizetőket.

Corina Cretu uniós biztos megerősítette, hogy a Bizottság döntésénél figyelembe fogják venni az OLAF nyomozását, de hozzátette, hogy az ilyen ügyek megoldásában fog majd nagy segítséget nyújtani az Európai Ügyészség. Magyarország azonban már jelezte, nem akar ennek az ügyészi együttműködésnek része lenni, amely egyébként éppen az uniós források felhasználását vizsgálja majd.

Corina Cretu azt is elmondta, hogy az Elios-ügy csak a jéghegy csúcsa, hiszen jelenleg is 1 milliárd euró (320 milliárd forint) pénzügyi követelésük van Magyarországgal szemben a korrupció és egyéb szabálytalanságok miatt.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here