Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Egyre több jel utal arra, hogy idén karácsonyra nem kapnak Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok az Orbán-kormánytól- számolt be a napi.hu

A választások előtt még fontos volt a Fidesznek a nyugdíjas réteg ezért Karácsonykor és Húsvétkor is adott neki 10 ezer forint értékű Erzsébet utalványt, azonban most ki bújt a szög a zsákból: nem a nyugdíjasok megbecsülése volt ez, hanem csak egy nettó szavazatvásárlási akció. Már, akinél ez bejött.

A Napi. hu írta meg, hogy a Magyar Postának legalább 1 hónap kellene ahhoz, hogy karácsonyig kivigye a 2,7 millió nyugdíjasnak az Erzsébet-utalványokat, amelyekről a kormány eddig még nem is döntött, tehát szinte biztos, hogy a kormány elvette idén ezt a juttatást a nyugdíjasoktól.

A portál rákérdezett az Emberi Erőforrások Minisztériumánál, mi a helyzet az idei utalványokkal, a válasz kb az volt, hogy húsvétkor már kaptak és most megkapják a amúgy is a nekik járó nyugdíj prémiumot. Tehát a karácsonyi Erzsébet utalványt elvették, pedig Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter októberben még azt mondta, hogy idén is vizsgálni fogják annak lehetőségét, hogy kapjanak-e a nyugdíjasok utalványokat.

Megvizsgálták. Nem kapnak.

Oszd meg, hogy mindenki lássa, hogy a Fidesznek meddig fontosak a nyugdíjasok

 

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here