December 8-ára országos demonstrációt hirdetett a Magyar Szakszervezeti Szövetség, amelynek lényege, hogy tudassák a döntéshozókkal: „elegük van” ebből a jogalkotási folyamatból – nyilatkozta Kordás László, a szakszervezet elnöke az ATV Híradójának.

A Fidesz munkavállalókat sújtó lépésének a lényege, hogy évente akár 400 óra rendkívüli munkát is elrendelhetnének a munkáltatók a mostani 250 helyett.

A szakszervezetek hangosan tiltakoztak a módosítás ellen, tekintve, hogy ezzel – szerintük – a modernkori rabszolgaságot vezetné be a kormány. Nem véletlen, hogy a Kósa Lajos és Szathmáry Kristóf által benyújtott javaslatot egész egyszerűen „rabszolgatörvénynek” nevezik az ágazat szereplői.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség álláspontja egyébként a következő: az intézkedés teljesen elfogadhatatlan, mert ha az Országgyűlés elfogadná ezt a törvénymódosítást, akkor a dolgozók jelentős részét a munkaadók szinte tetszésük szerint kötelezhetnék túlmunkára, és lehet, hogy azt csak 2,5 év múlva fizetnék ki nekik.

Kordás László azzal folytatta Híradónknak: idén ez már nem az első olyan kormánypárti javaslat, amely hátrányosan érintheti a munkavállalókat a következő időszakban. Mint mondta, ezt szeretnék megakadályozni, és ha egy demonstrációval „véget tudunk vetni ennek az ámokfutásnak”, akkor ezt meg is fogják tenni. A további intézkedések között a cafeteria szabályok változását és a többletadókat említette még az elnök.

Egyelőre csupán a demonstrációról született döntés, majd ezt követően fognak tárgyalni a munkahelyi tisztségviselőikkel az ellenállás és tiltakozás más módjairól is: figyelmeztető sztrájkok vagy egyéb megmozdulások is jöhetnek.

A szakszervezeti tüntetés híréről nem fog beszámolni a Fidesz propaganda médiája, ezért kérünk oszd meg ezt a posztot, hogy minél több emberhez eljusson.

 

 

 

 

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here