Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Interjút adott Thomas O. Melia, volt amerikai külügyi helyettes államtitkár a csütörtökön megjelent 168 Óra hetilapnak, a Gruevszki-üggyel és azzal kezdte, hogy Magyarország Amerika helyett az oroszoknak adott ki két orosz fegyvercsempészt. Melia azt mondta, hazánk kormánya úgy viselkedik, mint a leggyengébb láncszem a nyugati szövetségesi rendszerben.

A volt amerikai külügyi helyettes államtitkár azt mondja, hogy a magyar kormány Európa legproblémásabb gaztevője. Úgy véli, Gruevszkivel ellentétben Orbán Viktor nem fog tudni megszökni.

Szerinte Magyarország Európa hátsó bejárata, amely „néhány igazán gonosz egyén számára nyitva áll”. Az amerikai politikus koszolásával arra célzott, hogy bárki tud magyar letelepedési kötvényt vásárolni, s volt rá több példa is, hogy nemzetközi terrorizmus miatt körözött személyek így jutottak be az EU területére.

Úgy véli, már nem csak aggodalom, hogy Putyin kedvenc miniszterelnöke a NATO-ban ül, vagy hogy erodálódnak a demokratikus fékek és ellensúlyok Magyarországon. „Elérkeztünk arra a pontra, amikor a magyar kormány, úgy tűnik, Európa leginkább problematikus gaztevőjének szerepét vette fel.”

Melia azt is elmondta a lapnak, hogy szerinte a magyarországi korrupció valós történetei végül világossá válnak majd az egész világ előtt. „Az igazság végül mindig nyilvánosságra kerül. Orbán nem fog tudni megszökni az igazságszolgáltatás elől, még akkor sem, ha az őt érintő, történelmi ítélet akkor fog megszületni, amikor már csak az unokái olvashatják el, miféle bűnöket követett el.

Melia szerint ha mégis előbb eljönne a számvetés ideje, Orbán reménykedhet abban, hogy lesz egy hely, amely biztonságos kikötőt biztosít a számára. „Lehet, hogy lesz egy szép, kertes dácsája Oroszországban vagy Kazahsztánban, azokon a helyeken, amelyeket annyira csodál.”

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here