Orban Viktor az Európa Parlament ülés után. via politico
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nagy többséggel és az európai jobboldal képviselőinek támogatásával fogadta el ezekben a percekben az Európai Parlament a macedón jogállamiságról szóló jelentést. Elfogadásra került az a módosítójavaslat is, amely felszólítja a magyar kormányt a botrányos Gruevszki-ügy mielőbbi tisztázására valamint, hogy adja ki Magyarország a hazájának a politikus bűnözőt.

 

Ujhelyi István, az MSZP Európai Parlamenti képviselője közleményében azt írja, a most elfogadott Európa parlamenti határozat kimondja: Macedóniában komoly előrelépés történt a jogállamiság megerősítésében, így például az igazságszolgáltatás függetlensége, az elszámoltathatóság és a szakmaiság területén. Vagyis mindaz, amire a Fidesz most a korrupció miatt börtönre ítélt volt macedón kormányfő befogadási ügyében hivatkozik, az Európai Parlament többsége szerint valótlan – tudatja Ujhelyi István.

Az európai parlamenti képviselők emellett felszólították a magyar kormányt, hogy adja ki hazájának Nikola Gruevszki volt miniszterelnököt, aki, miután hivatallal való visszaélésért börtönbüntetésre ítélték, Magyarországra szökött.

Ujhelyi megjegyzi, hogy a Fidesz zavarát szerinte jól mutatja, hogy a szakbizottsági szinten októberben (Gruevszki szökése előtt) még támogatták a tervezetet, az akkor igennel szavazó Tőkés László fideszes EP-képviselő azonban tegnap a plenáris vitában már megint csak „sorosozni” tudott a súlyos nemzetközi károkat okozó Gruevszki-botrány kapcsán.

Az Európai Parlament tehát ismét nagy többséggel piros lapot mutatott fel Orbán Viktornak és illiberális kormányának. – írja az MSZP-s EP-képviselő

Nyilván a propaganda média nem fog beszámolni, arról, hogy az EP elítélte Orbánt a macedón politikus bűnöző haverjak befogadása miatt. Ezért arra kérünk, hogy tudósíts te helyettük.

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here