Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ha a Fidesz szenved, akkor az nagyon szenved. Hatalmas stratégiát dolgoztak ki, hogy Budaörs ellenzéki polgármesterét Wittinghoff Tamást legyőzzék, kezdésnek feloszlatják, vagy ahogy kevéssé direkten fogalmazni szeretnek: újjászervezik a Fidesz budaörsi alapszervezetét, írja a Zoom.

A portál szerint ezzel már a jövő őszi önkormányzati választásra „melegíthet be” a párt. A „feloszlatási eljárás” a Fidesz országos választmányának döntése nyomán már elindult, ennek részeként pedig november 29-ével a helyi szervezet elnökségének és tagjainak tagsági jogai is megszűntek.

A budaörsi szervezet feloszlatását a várost is magába foglaló Pest megye 2-es választókerület elnöke, Csenger-Zalán Zsolt kezdeményezte. (Áprilisban a politikus alig 300 szavazattal győzte le egyéniben Szél Bernadettet.)

Hogy mi áll az újjászervezés mögött? A Zoom azt írja, az ügy hátterében az is állhat, hogy a kormánypárt megelégelte a korábbi évek sikertelenségét, és 2019-ben szeretné elfoglalni Budaörsöt, vagyis új szervezettel, új emberekkel vágna neki az önkormányzati választási kampánynak, hogy legyőzhesse a várost rekordhosszú ideje, 1991 óta vezető Wittinghoff Tamást.

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here