Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nem először nem tudja kontrollálni az indulatait a Fidesz miskolci képviselője. Deák Bárdos Mihály most egy szállodában verte meg a neki nem tetsző állampolgárt, de korábban rugdosott már nyugdíjast is és uszított már harci kutyát emberekre- írja HVG

A HVG számolt be róla, hogy nyomoz a rendőrség Deák Bárdos Mihály, miskolci fideszes képviselő ellen, aki a Bors információi szerint vasárnap egy berekfürdői hotelben összeszólalkozott egy szolgálaton kívüli hivatalos személlyel, a fideszes politikus, pedig végül megütötte vitapartnerét. A karcagi kapitányság testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárásban vizsgálja az eset körülményeit.

A politikusnak nem ez az első esete, amikor bántalmazott valakit, korábban garázdaság vétsége miatt 2009-ben egy­éves próbára bocsátás büntetésre ítélték, mert egy lakótelepen konfliktusba keveredett két idősebb emberrel, miután kutyája kiharapta az ott játszadozó gyerek labdáját. A volt birkózó akkor az egyik férfit megrúgta, a másik férfit a kutyája harapta meg.

Az MSZP is megszólalt az ügy, mint írják „Egy kérdés a Fideszhez: a képviselőséghez elég, ha kutyát uszít a jelölt a nyugdíjasokra, vagy embereket is meg kell hozzá verni? A kérdés azért jogos, mert az elmúlt napokban garázdaság miatt újra címlapokra került Deák Bárdos Mihály, aki ha éppen nem kedvenc elfoglaltságának hódol, azaz embereket ver, akkor a Fidesz miskolci önkormányzati képviselője” – olvasható az MSZP közleményében.

Az ellenzéki párt emlékeztet rá: „A képviselő úr rugdosott már nyugdíjast, uszított már harci kutyát emberekre, s most egy szállodában verte meg a neki nem tetsző állampolgárt.”

A párt ezért felszólítja a miniszterelnököt és a Fideszt, hogy „azonnal mondassa le az állampolgárok testi épségére veszélyes verőemberét, Deák Bárdos Mihályt”.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here