A Népszava írta meg, hogy majdnem 3 ezer módosító javaslatot nyújtott be az MSZP a fideszes rabszolgatörvény kapcsán – ezeket házszabály szerint darabra mérlegelni kellene, és szavazni róluk.

Hogy ne kelljen 24 órás parlamenti ülésekkel számolva is hat napot egyfolytában a szocialisták javaslataival tölteni, a Fidesz jogi kiskaput próbál találni. Ehhez összehívta az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságát. Elvben a grémium csak a jövőre nézve találhatna megoldást, ugyanis az MSZP által benyújtott módosítókat már befogadták, és visszamenőleges szabályozás nincs.

Végül is a Fideszes többségű bizottság úgy döntött, hogy egyszerre fog szavazni mind a 3000 ellenzéki módosító indítványról

A fideszes többség  15 óra körül szavazott is egyszerre mind a majdnem háromezer módosítóról, amelyekről normális esetben egyenként kellett volna szavaznia. És nem meglepő módon a kormánytöbbség le is söpörte egyetlen vokssal az összes módosítót.

Ekkor kezdtek el az ellenzéki képviselők hosszú perceken keresztül fütyülni és sípolni.

Az akciót  Kövér László házelnök a lelkére vette és kizárta az ülésnapról Varga László MSZP-s képviselőt, a szintén szocialista Bangóné Borbély Ildikó, Tóth Bertalant, az MSZP elnökét és Szabó Sándor Szeged MSZP-s képviselőjét illetve a DK-s Varju László esetében is szankciókat helyezett kilátásba.

Oszd meg, hogy mindenki lássa mi folyik a magyar parlamentben, hogy korlátozza az ellenzék jogait a Fideszes többség.

 

 

 

 

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here