Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ma a rabszolgatörvényhez kapcsolódóan éles ellenzéki tiltakozás folyt az Országgyűlés plenáris ülésén. Az MSZP vezette ellenzék, több mint 2900 módosító indítványt terjesztett be, hogy ezzel akadályozzák a fideszes szavazóhenger munkáját.

Miután a Fidesz úgy alakította, hogy erről a rengeteg javaslatról egy tömbben szavazzon a ház, az MSZP-P-DK tengely síppal fütyülni kezdett. Ekkor Kövér László idegei teljesen felmondták a szolgálatot.

Ingerülten üvöltözni kezdett, majd a jegyző társához fordulva érdeklődött az egyik tiltakozó ellenzéki képviselő nevéről, a Reflektor Blog  úgy vette ki a szavait, hogy azt kérdezi:Hogy hívják ezt a f@aszt?

Kövér fideszes házelnök pechére azonban bekapcsolva maradt a mikrofonja és behallatszott bunkó kijelentése.

Bár Kövér László gyakran szokott a ház méltóságára hivatkozni, minősíthetetlen káromkodása után magát nem zárta ki a parlamenti munkából.

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta, az esetről, hogy a parlament jegyzője, akihez Kövér odafordult egyébként MSZP-s volt, aki úgy számolt be az esetről elborult tekintettel és teljesen szétzilált fejjel nézet rá a házelnök, amikor a botrányos mondat elhagyta a száját.

Tisztelt olvasó, arra kérünk oszd meg ezt a posztot, hogy más is lássa, Kövér László hogyan vesztette el az önkontrollt.

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here