Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Éppen hogy elkezdődtek a fővárosi tüntetések és minden jel szerint a Fidesz ismét a fenyegető politikájához nyúlt,  ma jelent meg az indexen, hogy  bukhatja az állami támogatását, vagyis lényegében a megszűnés szélére kerülhet két ellenzéki párt, a Momentum és az MSZP legfőbb szövetségese a Párbeszéd.

Az Állami Számvevőszék ugyanis olyan jelentéstervezetet küldött a két pártnak, amely szerint nem tudtak szabályszerűen elszámolni a kampánypénzek költésével. Mindezt azért, mert elérhetetlenek az ÁSZ ellenőrei számára. Ezért az ÁSZ kezdeményezte a költségvetési támogatásuk felfüggesztését – értesült az Index.

A Momentum szerint számtalanszor jelentkeztek az ÁSZ-nál, amely nem tűnik együttműködőnek. A Párbeszéd pedig a héten leadott minden számlát ezért is érthetetlen az ÁSZ keménykedése.

Az ÁSZ az Indexre is ráfenyített egyet  és azt írta a portálnak, hogy a jelentéstervezet nem a nyilvánosságnak szól, és azt csak az ÁSZ hozhatja nyilvánosságra. De elárulták, hogy jelenleg a számvevőszék a Momentum elnökének észrevételeit értékeli, amelyeket a jelentéstervezetre küldött.

Az ÁSZ októberben közölte, hogy a választási kampányköltések ellenőrzéséhez a Párbeszéd illetve a Momentum Mozgalom  nem teljesítette „a számvevőszéki törvényben előírt közreműködési kötelezettségét.”

Az ÁSZ most azt írta az Indexnek: A két párt a közhiteles nyilvántartásban rögzített székhelyén többszöri megkeresés ellenére nem voltak elérhetők, nem reagáltak az ÁSZ megkereséseire, ezért az ÁSZ október 4-én – a vonatkozó törvényi előírás alapján – kezdeményezte a költségvetési támogatásuk felfüggesztését.

Mindez tehát azt jelenti, hogy ha az ÁSZ a végleges jelentésében is szabályszerűtlenséget állapít meg, megvonják a két ellenzéki párt állami támogatását.

Na jó de miért nem találja a pártokat az ÁSZ? Azért, mert elköltöztek a régi székhelyükről, de a bíróság az ÁSZ ellenőrzés megkezdéséig nem vezette át sem a Párbeszédnél sem a Momentumnál a székhelyváltást.

Az ÁSZ meg nem hajlandó más címre menni, mint amit a bíróság nyilvántart. Vicces nem? Nem! Ez szánalmas.

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here