Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kijöttek az ellenzéki képviselők az MTV-ből, közel 24 órát töltöttek bent. Tegnap a hatalmas fővárosi tüntetés után a tömeg nem ment haza, hanem átvonult az MTV székházhoz. Ekkor 10 ellenzéki képviselő bement az televízió székházba, hogy beolvassák a tüntetés 5 pontos petícióját.

Kezdetben a MTV biztonsági főnöke roppant együttműködőnek mutatkozott, és közölte, hogy nem akarnak 2006-ot ezrét mindent megtesz. Ám, egyetlen szerkesztő sem volt hajlandó fogadni az ellenzék delegációját.

Ez volt az a pont, ami egy normális kérésből majdnem 24 órás rém furcsa helyzetet eredményezett. Kunhalmi a folyósokon, Hadházy a lépcsőkön kommandózót hogy tudjanak beszélni egy felelős szerkesztővel. Hol bezárták őket, hol pedig biztonsági örök vágták ki a képviselőket. Egy dulakodásban Varju László DK-s képviselő annyira megsérült, hogy a mentők vitték el.

Az MTV inkább sameszokat küldött az ellenzékre, mintsem engedtek volna nekik 5 perc műsoridőt, hogy elmondhassák amit szeretnének.

Hétfő esete a bent tartózkodó képviselők úgy döntöttek, hogy kijönnek és beszédet tartanak a tüntetésen. Bár az MTV nem számolt be a követeléseikről, de kb. a világ összes valamire való médiája igen.

A tömeg hangos éljenzéssel fogadta a kivonuló képviselőket. Felmentek a színpadra Kunhalmiék, a tömeg hangosan éljenzi őket.- írja az index

„Nélkületek nem sikerült volna megcsinálni” – üzeni a tömegnek Kunhalmi „Hősök vagytok, igazi ellenállók” – folytatja, majd hozzáteszi, hogy nem hagyják, hogy a senkiházi trógerek semmibe vegyék az igazukat.

Többen tudnak a rabszolgatörvényről és annak káros hatásáról, mintha azt bemondták volna az M1-en, ezt pedig a tüntetőknek köszönheti mindenki.

Korózs Lajos MSZP-s képviselő is hozzátette, hogy a tüntetők adtak nekik erőt eddig, majd megjegyezte, a hétvége eseményeiből is világos, érdemes volt beülni a parlamentbe, és a parlamenti ellenzéki pártok sikeresen együtt tudnak működni. Felhívta az ellenzéki képviselőket, mihamarabb hozzák létre az ellenzéki kerekasztalt.

Tordai Bence megköszönte a tüntetők kitartását, és úgy folytatta „tudom hogy számíthatunk rátok, ti is számíthattok ránk. Ott leszünk a munkahelyeken és az útlezárásokon. Ti is ott lesztek?”

Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó egy poénnal kezdte a beszédjét, hogy „Én ma már szerepeltem az MTV Híradójában!” Kiemelte, rendkívül büszke arra, hogy DK-sok, MSZP-sek, Jobbikosok együtt vannak a színpadon és „összefogtak.

Niedermüller Péter Péter, a DK EP-képviselője azt mondta, odabent olyan érzése volt, mintha Törökországban vagy a putyini Oroszországban lett volna, mintha nem lenne szabadság, nem lenne demokrácia Azzal zárta gondolatait, hogy holnap, holnapután is folytatni fogják. Párttársa, Oláh Lajos hozzátette, olyan országot szeretne, ahol a lányai szívesen élnek majd.

Őfelsége merre van? Ezt már a Jobbikos Jakab Péter kérdezi, aki arra szeretne választ kapni Orbán Viktortól, hogy milyen nemzetstratégiai érdek az, amikor képviselőket akadályoznak a munkájukban.

A tüntetés végével a tömeg átindult a szintén Fidesz közeli Hír TV-hez. Az Index azt írja, hogy ott a tüntetők felolvasták az 5 pontos petíciót. Egyenlőre az nem tiszta, hogy azt  Hír TV le is hozta e?

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here