Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nincs könnyű helyzetben az, aki Győrben él. Egyetlen helyi hírportál sem számolt be arról, hogy hatalmas tömeg vonult vasárnap Győrben a városháza elé, hogy demonstráljon a Fidesz alávaló törvénye, a rabszolgatörvény ellen.

A tüntetést szervező megnyitó beszédében belecsapott a közepébe: akarjuk-e hogy megmondják nekünk, hogy mennyit dolgozzunk? Majd kijelentette, hogy a rabszolgatörvénnyel el akarják terelni a figyelmünket más fontos törvényekről, például hogy el akarják törölni a független bíróságokat is. Nem a népnek kell félnie a kormánytól, hanem a kormánynak a néptől- zárta sorait

 

 

László Zoltán, a Vasas szakszervezet alelnöke arról beszélt, hogy a Fidesz azzal érvel, hogy ez azért nem rabszolgatörvény, mert ez egy lehetőség azoknak, akik többet akarnak dolgozni. Azonban ez egy hazugság-jelentette ki.

Majd kifejtette a szakszervezeti vezető, hogy aki többet akar dolgozni, az azt jelenti, hogy normális munkaidővel nem keres eleget.

Hogy a Fidesz mondata igaz legyen, úgy kell ezt mondani, hogy ahhoz, hogy meg lehessen élni, többet kell dolgozni az egészségesnél. Majd a hallgatóságot egy hátborzongató statisztikáról tájékoztatta: a magyar munkaképes lakosság halálozási rátája rosszabb, mint az EU bármely országában.

Ezt a munkahelyi megterhelésre és a munkahelyi stresszre lehet visszavezetni- mondta. László kijelentette azt is, hogy a kormány, azt a helyzetet, hogy az elvándorlás miatt nem maradt elég munkás az országban úgy akarja kezelni, hogy még több munkát akar a dolgozók nyakába akasztani.

Helyszíni beszámolók alapján lehet tudni, hogy a beszédek alatt egymástól pár méterre MSZP, Momentum, Jobbik zászlók lengedeztek, tehát a szakszervezetek mellett az ellenzéki pártok is jelen voltak. Rengeteg fiatal és Audi dolgozó vett részt a győri tüntetésen.

A beszédek után a tüntető tömeg Győr belvárosában skandálva felvonult és az Orbán kormány távozását követelték.

Arra kérünk, hogy mivel a megyei lapok Győrben se fognak beszámolni arról, hogy megmozdult a megye Orbán törvénye ellen, oszd meg ezt a posztot, hogy más is lássa!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here