Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Rádió1 reggeli műsorában Sebestyén Balázsék is megemlékeztek a túlóratörvény elleni tüntetéssorozatról, előkerültek a jogszerűtlennek tűnő rendőri intézkedések, a 48 órára szó nélkül bevitt tüntetők, a kutyás pali, akit az ebbel együtt zsuppoltak be -.és a kutyát kis híján sintértelepre szállították – és persze az MTVA is- számol be erről az index szakblogja

Balázs az első megszólalásban jelzi, hogy hallotta/látta Szél Bernadett élőzését, és megjegyzi, hogy az nem világos, hogy leadták-e az ellenzéki képviselők öt pontját a tévében. (most már tudjuk, hogy nem adták le)

Mert azt tudom, hogy felolvasták és felvették, a köztévé kamerája, milyen kedvesek, hogy közpénzből megtették, hiszen abból élnek, amit mi fizetünk.

Aztán kis kitérő után megint előkerült az MTVA székház előtti tüntetés, a hallhatók szerették volna, ha behívják a műsorba Szél Bernadettet, mire Balázs azt mondta, hogy nem politikai műsort csinálnak, ezt ne kérjék rajtuk számon.

Minisztereket és képviselőket mi soha nem hívunk közvetlenül. Nem tudjuk Szél Berniéket felhívni, hogy vonuljanak az MTVA székházától a Rádió1 székházáig. Megvan a véleményünk a dologról, higgyétek el, meg arról is, hogy milyen gané az MTVA… El is fogom mondani, ha még egy kicsit többen felkelnek.

Egy órával később Balázs megint elővette az MTVA-s balhét, és azt mondta, évek óta gyártják már a hazugságokat, a propagandát, és nyomják azon kevés ember fejét, aki őket nézi még, de nem lenne-e egyszerűbb beolvasni a követeléseket?

Sokkal rosszabb magának a rendszernek, hogy lökdösődnek. Jogi kérdés, hogy kinek van joga mit csinálni. Mentelmi joga van a képviselőnek, de te egy székházon belül vagy, amit biztosítanak fegyveres őrök, ez innentől kezdve jogászkodás, hogy Hadházy fekszik a földön, kirakják vagy nem rakják. Ebből látszik, hogy mennyire be vannak szarva, és hogy senki nem mer önálló döntést hozni, és mindenki hogy fél. Félti a munkáját, fél a hatalomtól, fél, hogy holnap kirúgják.

Később pedig még azt is kielemezte, hogy a közszolgálatban két hazug szó van, a köz meg a szolgálat, a seggnyalás jobb lenne.

Amúgy a történetnek koránt sincs vége, ma 18 órára Hadházy Ákos újabb tüntetést jelentet be az MTV székház elé a Kunigunda útjára.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here