Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ahogy minden évben, idén is tartott karácsonyi ételosztást a Krisna-tudatú hívők által létrehozott Ételt az Életért Alapítvány a rászorulóknak. Az érkezők karszalagot kaptak december 24-én 11-kor kezdődött eseményen.

1200 rászoruló embernek szerzett szebb ünnepet a karácsonyi ételosztáson a Krisna-tudatú hívők által létrehozott Ételt az Életért Alapítvány. – számolt be a 24.hu

Az emberek az érkezés sorrendjében sorszámozott karszalagot kaptak, ennek ellenére a Blahán most is kígyózó sorok voltak. Bár az ételosztás 11 órakor kezdődött, de az 500-as sorszám feletti karszalagok birtokosait inkább délre hívták vissza, hogy ne ácsorogjanak feleslegesen – számolt be a hírportál tudósítónk.

2018-ban is ezres tömeg ált sorba ételért Karácsonykor a Blahán

 

Az alapítvány vezetője, Szanyi Attila a 168 Órának elmondta, hogy kilenc órára már 500–600 karszalagot osztottak ki, de nagy a sor, folyamatosan osztják a többit, ezért kissé aggódott, hogy esetleg nem lesz elég. Nehéz előzetesen kiszámolni, hogy mennyi ételre lesz szükség. Úgy látja, hogy idén többen jöttek, mint a korábbi években.

Ma vegetariánus székelykáposzta van a menüben. A csomagokban általában tartós élelmiszert, 20-21 féle terméket osztanak, hogy az ünnepek után is tudjanak tartalékolni az emberek. Alapvető élelmiszereket, édességeket adnak, de most 10 tortát is felajánlott egy vegán étterem.

Egy várakozó nő a 168 óra érdeklődésére elmesélte, hogy azért van szüksége a segítségre, mert a férje, szülei, apósa meghalt, kisebbik fia mozgássérült, egyedül ápolja őt. Alkalmi munkákból tartja el magukat. Igyekszik helyt állni, de létbizonytalanságban él. Negyed tízkor érkezett Óbudáról.

Sokan gyerekkel együtt érkeztek…

Azért jött, ételosztásra, mert irreális árak vannak, így próbál kicsit spórolni, és sokat jelent neki, ha olajat, cukrot nem kell vásárolnia. A korábbi években is jött, nagyon meg van elégedve a krisnásokkal, hatalmas segítséget jelent ez neki.

Az ételosztásra minden évben nagy az igény. A karitatív esemény ma kezdődött, 24-én 1200 adag ételt, 25-én és 26-án pedig 1600 adag főételt és 1500 szeretetcsomagot osztanak szét a rászorulók között.

Tavaly még úgy volt, hogy utoljára tarthatják a Blaha Lujza téren az ünnepi ételosztást, de úgy tűnik, megoldódott a dolog, és ismét megkapták az engedélyt a szokásos helyszínre.

Téged kedves olvasónk arra kérünk, hogy oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa, hogyan élnek a szegények Orbán Magyarországában!

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here