Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Ujhelyi István, az MSZP Európa parlamenti képviselője arról beszélt, hogy óriási az ellenzék felelőssége abban, hogy a jövő évben megálljt parancsoljon „annak a diktatórikus hatalmi építkezésnek, ami jellemzi Orbánt és oligarchái rendszerét”.

2019. jelszava Stop Orbán – ezzel a szlogennel kezdte sajtótájékoztatóját Ujhelyi István, majd a focipályáról ismert piros lapot felmutatva kijelentette, mostantól ezt a jelképet használják „Orbán Viktor bűnös rendszerével szemben”.

Kifejtette az MSZP európai politikusa, hogy a  karácsonyt megelőző napokban soha nem látott egység alakult ki:  ellenzéki, szakszervezeti és választói egység jött létre. Hozzátette, hogy nem nyugodhat meg a rendszer, mert januárban újra kezdjük.

Ezt a létrejött együttműködést példaértékűnek nevezte, hozzátéve, hogy ezzel megtörhető az Orbán rezsim. Emlékeztetett Ujhelyi arra is, hogy jövőre két választást is rendeznek, és itt megálljt lehet parancsolni Orbánnak.

Ujhelyi István szerint, ha a Fidesz a május 26-i Európai Parlamenti választásokon nem tudja megszerezni a 21 mandátum többségét, akkor meg fog mutatkozni Orbán-rendszer sebezhetősége.

Kifejtette, hogy ezért május 26-a kulcsfontosságú választás lesz Magyarországon, hogy az Orbáni építkezést megállíthassuk, felhívta a figyelmet arra is, hogy az Európa Parlamenti választások kapcsán az ellenzéki pártoknak óriási a felelőssége.

Majd ezután Ujhelyi István, mint az MSZP kampányfőnöke elmondta, hogy szeretné meghívni január elejére az összes Európa-párti ellenzéki erő kampányfőnökét egy beszélgetésre.

„Egyeztessük a kampánystratégiáinkat”- tette hozzá, majd úgy folytatta, hogy nekünk most az a felelősségünk, hogy többen legyünk, több választót vigyünk el és több mandátumot szerezzünk az Európa Parlamenti választásokon, mint a Fidesz. Ezért arra vagyunk késztetve, hogy együttműködjünk a választásokon- jelentette ki az MSZP politikusa.

Azt is ismertette, hogy nyilvánvaló, hogy ez nem jelenthet közös nagy ellenzéki listát, mert már több párt  is bejelentette a jelöltjeit, hozzátéve, ettől függetlenül „kutya kötelességünk egyeztetni a politikai stratégiánkat”.

„Bízok benne, hogy minél több ellenzéki párt eljön erre a beszélgetésre és kidolgozzuk a stratégiát, hogy hogyan tudunk együtt, közösen mozgósítani a május 26-ai Európa Parlamenti választásokra, mert akkor több mandátumot tudunk megszerezni, mint a Fidesz lista”- hangsúlyozta.

„Ez a kérdés nem csak Magyarország számára fontos, hanem az Európai Unió tagállamai is odafigyelnek mi történik hazánkban, mert ha kevesebb mandátumot szerez a Fidesz, akkor azzal csökken az Európa-ellenes politika is”- zárta gondolatait az MSZP politikusa

Ha egyetértesz az MSZP kezdeményezésével, hogy a május 26-ai Európa Parlamenti választásokra az ellenzéknek közös stratégia kell, akkor oszd meg a posztunkat, hagy jusson el minél több ellenzékihez a hír.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here