Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A szocialisták minden jel szerint megunták, hogy a Fidesz-média képtelen korrektül beszámolni az ellenzékről. Az MSZP még karácsony előtt adta ki az új újságját, melynek már a címe is a Fidesz-média hazug világára reflektál: Igaz beszéd. 

Nagy dobással rukkoltak elő a szocialisták még karácsony előtt, saját újságot adtak ki, mint ahogy a honlapjukon írják, az MSZP mint a legerősebb magyar Európa-párti politikai erő, megtesz mindent, hogy programját, erre épülő mondandóját elvszerűen képviselje és eljuttassa mindazokhoz, akik a megosztás évei után békében gyarapodó európai Magyarországot szeretnének.

Ezért készült el az Igaz Beszéd című kiadvány is, mint ahogy írják, „mert nekünk magunknak kellett lapot készítenünk, hiszen a higgadt párbeszéd lehetőségétől elzárnak minket a közpénzzel kitömött fideszes oligarchák, akik a média nagyobb részét éppúgy fogságba ejtették, mint Magyarországot.”

Az Igaz Beszéd első számában, van szó többek között Európáról, egészségügyről, a devizahiteles problémáiról és természetesen a rabszolgatörvényről is. Található benne interjú az MSZP elnökével Tóth Bertalannal, de a diáktüntető Rékasi Zsigmond is megszólal az újságban.

Mint megtudtuk az újságot az MSZP közterületeken ingyenesen osztogatja a pultjainál folyamatosan. De például ide kattintva is letölthető és számítógépen is elolvasható.

Mi is arra tudunk mindenkit kérni, hogy ossza meg ezt a posztot, hogy minél több emberhez eljusson az ellenzéki új újság, amire nagyon nagy szükség van ebben az átfideszesedet médiatérben!

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here