Az Átlátszó egy terjedelmes cikkben szemlézte a lengyel, a cseh és szlovák, tehát a visegrádi országok sajtójában megjelent hazánkkal foglalkozó cikkeit. Bár elvileg ezek az országok Orbán legfőbb szövetségesei, sajtójuk még sem kíméli az Orbáni-politikát.

A szlovák Denník N-ben Peter Morvay arról írt, hogy az embereket a „rabszolgatörvény”, és a független bíróság és a Fidesz által elfoglalt média vitték ki az utcára,  megjegyzi, hogy ellenzéki képviselőket erőszakkal dobták ki a köztévé épületéből. Kiemeli a portál, hogy az  magyar ellenzéknek sikerült érthetően megfogalmazni követeléseiket, miközben az események az Orbán-rezsim konkrét szimbólumait is érintették. Nem véletlen, hogy vasárnap este több ezren tüntettek a magyar köztévé előtt, amely a kormányzati propaganda, hazugságok és manipulációk legfontosabb szimbóluma.

.A szlovák lap megjegyzte: a tüntetésekről a “közmédia” nem számolt be, majd amikor az eseményeket már nem lehetett elhallgatni, akkor egyoldalúan tájékoztattak az eseményről.

A Dennik N a magyar kormányzati propagandával magyarázta Orbán Viktor rezsimjének masszív támogatottságát. Még annak ellenére is, hogy egyre több magyar él egyre alacsonyabb szinten, az egészségügy és az oktatás színvonala süllyedt, a korrupció mindent áthatol.

A lengyel Krytyka Polityczna magazin részletesen beszámolt a december 16-án történt eseményekről, és arról hogy néhány ellenzéki képviselő bement a magyar köztévé épületét, hogy beolvassák ötpontos követelésüket. Hétfőn a reggeli órákban a köztévé épületének biztonsági őrei erőszakkal dobták ki a képviselőket, miközben a rendőrség nem avatkozott be.

A lengyel magazin hangsúlyozta: ez az eset is precedensértékű, mivel az ország modern történelme során még soha nem fordult elő, hogy a mentelmi joga miatt védelmet élvező politikussal szemben erőszakot alkalmaztak volna. A köztévé épületének elfoglalása jelzésértékű: így kell a képviselőnek akaratukat érvényesíteni.

A parlamenti képviselők elleni erőszak alkalmazása döntő momentum a rezsim számára. A budapesti kormány megítélésében bekövetkező fejleménynek komoly következménye, hogy megszűnt a „puha” autoritarizmus, amikor országgyűlési képviselők fizikai épségét és védelmét állami szervek fenyegetik.

A cseh Hospodářské noviny című lapban Martin Ehl, az újság vezető külpolitikai elemzője „magyar kétségbeesésről” írt. Megjegyzi a cikkeben, hogy a Fidesz által uralt média elhallgatta a fővárosi demonstrációt, szerinte ezért nem átütő a tiltakozás .

Az ellenzékről elmondja, hogy a „rabszolgatörvény” bevezetése ellen képesek voltak együtt tiltakozni, de Ehl megjegyzi: a kormányzó párt felügyelete alatt álló párhuzamos bírósági rendszer hasonló tiltakozást nem váltott ki. Miközben éppen a magyar bíróság Magyarországon az utolsó olyan független intézmény, amely még képes volt az orbáni rendszer manipulációinak ellenállni.

„Ahogy Orbán és a magyar kormányzati propaganda reagált a tüntetésekre, azt sugallja, hogy Orbán ezúttal nem fog meghátrálni” – utalt a cseh elemző azokra az esetekre, amikor a magyar kormányfő visszakozott a társadalmi ellenállás hatására (olimpia, netadó).

A Visegrad Insight vezetője és a Res Publica Nowa főszerkesztője napi eseményektől ellépve értékelte a legújabb magyarországi fejleményeket.  elmúlt hetek eseményei még nem jelentenek áttörést a magyar belpolitikában, de az eddig hatékonyan működő új politikai rendszer laboratóriumában valami eltört. „Orbán Viktor számára egyre nehezebb lesz eljátszani a demokrata politikus szerepét”, írja a lengyel elemző, aki rámutatott: a december 12-től kezdődő elégedetlenségi hullám egyesítette az értelmiséget, a szakszervezeteket és az ellenzéki pártokat.

Przybylski szerint Orbán ezúttal elszámította magát. Köztudott, hogy egy karácsonyi időszak előtt bevezetett ellentmondásos intézkedés nem a demokratikus módszerekkel irányító hatalom sajátja. Orbán arra számított, hogy a téli időszak hatékonyan korlátozza a tiltakozások mértékét

A Polityca.pl elemzése Orbán viszont tudja: hatalma és népszerűsége egy olyan kampányra épül, amely a fél országgal elhitette, hogy szinte minden afrikai a Magyarországra való letelepedésről álmodik. Csakhogy a valóság nem is lehetne rosszabb: a szociális biztonság eltűnése, és az alacsony bérek miatt a migránsok Magyarországot egy olyan országnak tartják, amely megakadályozza, hogy az emberek Nyugatra érkezzenek.

A magyar közmédiában csak Orbánról szóló diadaljelentések mennek, nem számolnak be arról, milyen lesújtó vélemény van politikájáról külföldön. Arra kérünk oszd meg ezt a posztot, hogy mások is lássák: Orbán politikája a legkevésbé sem dicső!

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here