Az európaiaknak 2019-ben készen kell állniuk arra, hogy az eddigieknél keményebben védelmezzék annak a nemzetközi együttműködésnek az alapjait, amely az elmúlt évtizedekben a béke zálogát jelentette, ezért pedig Németország is kész nagyobb nemzetközi felelősséget vállalni – fogalmaz Angela Merkel német kancellár újévi üzenetében- számolt be a portfolio.hu
Merkel újévi üzenetéből elég világosan kiderül, hogy politikai karrierjének utolsó éveit a nemzetközi világrend védelmezésének kívánja szentelni. Új évi videóüzenetében kijelentette, hogy Németországnak a saját érdekében küzdenie kell a klímaváltozás és a terrorizmus ellen.
Donald Trump „az Amerika az első” politikája, illetve a közelgő Brexit miatt most minden eddiginél fontosabb, hogy összetartsanak az EU országai és közösen küzdjenek a globális célokért.
A nemzetközi együttműködés alapjai nyomás alatt állnak. Keményebben küzdenünk saját meggyőződéseinkért, ezzel együtt pedig nagyobb felelősséget kell vállalnunk. – fogalmaz Merkel.
A kancellár ezzel a kijelentésével egyértelművé tette, hogy irányítása alatt Németország nagyobb szerepre törekszik majd a nemzetközi színpadon, ha úgy tetszik, a szabad világ egyik vezetőjévé kíván válni. Mindezt természetesen EU-s szövetségeseivel együttműködve.
Merkel szerint óriási kihívásokkal kell megküzdenie a kontinensnek 2019-ben, a tét pedig nem kisebb, mint a béke. A nacionalista politikusok előretörése miatt a világ egy háborús konfliktusokkal tűzdelt időszak felé sodródik, ezért nagyon fontos, hogy ne felejtsük el a második világháború tanulságait, és ezek tudatában cselekedjünk.
Németország a nagyobb nemzetközi felelősségvállalás jegyében jövőre többet fog költeni hadseregére, segélyezésre, illetve elmaradt területek fejlesztésére – olvasható az újévi köszöntőben.
Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!