fotó: ugytudjuk.hu

Már beszámoltunk róla, hogy minden jel szerint nem fog túl jól indulni Orbán Viktornak 2019. Ugyanis az ellenzék egy hatalmas fővárosi tüntetéssel kezdi az idei esztendőt, azonban nem csak Budapesten lesz szombaton tüntetés, hanem Pénteken három nagyvárosban Pécsen, Szombathelyen és Gödöllőn is utcára vonulnak a tiltakozók

Rég nem látott intenzitású tüntetéssorozat tört ki 2018. év végén, miután a Fidesz a parlamenti szabályokat áthágva, átszuszakolta a parlamenten a rabszolgatörvényt, ami az eddigi túlóra számot 400 órára növelte.

Ahogy ígérték januárban újrakezdték,  a szakszervezetek által január 5-ére, szombatra meghirdetett fővárosi tüntetés Facebook eseményére már bőven 70 ezer meghívott van és ebből már több mint 40 ezren mutattak is aktivitást a tüntetés iránt

A tüntetések januárban is folytatódnak, ráadásul pénteken azaz január 4-én rögtön három nagyvárosban, Pécsen, Szombathelyen és Gödöllőn, is lesz tüntetés a rabszolgatörvény ellen.

 

Szombathelyen most pénteken, azaz január 4-én a Domus üzletháznál 17 órakor kezdődik a tüntetés, ahol a beszédeket fognak tartani a szakszervezetek, civilek és az ellenzéki pártok képviselő majd ezt követően a városon keresztül vonulva a Fidesz irodáig megy a tömeg.

Pécsen szintén  január 4-én lesz a tüntetés 18 órától, ahol a Barbakánhoz hívnak mindenkit. Gödöllőn az Alsóparkban is  január 4-én, 17 órakor kezdődik a demonstráció  Itt beszédet fog mondani, Varju László országgyűlési képviselő, DK, Holló István, Modern Magyarországért Mozgalom elnökségi tagja és Donáth Anna, Momentum Mozgalom alelnöke

Szombaton, tehát január 5-én is lesz több nagyvárosban tüntetés a főváros mellett Cegléd, Debrecen, Komló, Szolnok, Tapolca, Hódmezővásárhely és Békéscsaba fog demonstrálni.

Január 5-én Cegléden 17:30-kor kezdődik a tüntetés a Szabadság téren, szintén január 5-én Debrecenben 18 órára hirdették meg a demonstrációt a Piac utcához a Régi városházához.

Január 5-én Komlón a Zrinyi térre és Szolnokon a Tiszai Hajósok terére szerveznek tüntetést most szombat 15 órára, míg Tapolcán a Fő térre 14 órakor és Hódmezővásárhelyen a Kossuth térre 15:45-re várnak mindenkit, aki nem ért egyet a rabszolgatörvénnyel.

Update! S egy újabb január 5-ei tüntetésről számolt be a Mérce, Békéscsabán 18 órakor propaganda ellen tüntetnek majdHelló BEOL! címmel.

(A linkekre kattintva a tüntetések facebook eseményeit érheti el!)

.A fővárosi tüntetés meghívójában azt írják a szervezők, hogy nem állunk meg! 2019-ben is folytatjuk az ellenállást a rabszolgatörvények visszavonásáért! Ezért mindenkit várnak 2019. január 5-én, azaz most szombaton, délután 2 órára a fővárosi  Hősök terére, ahonnan a Kossuth térre fognak átvonulni.

A szervező szakszervezetek és pártok arra kérnek mindenkit, hogy hívjátok meg ismerőseiteket, osszátok meg az eseményt, hogy minden eddiginél többen legyünk 2019 első óriási tüntetésén!

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

MEGOSZTÁS