Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tóth Bertalannal, az MSZP elnökével készített interjút a Klubrádió. A Megbeszéljük című műsorban többek között beszélt az MSZP első embere a formálódó ellenzéki együttműködés minőségéről és a 2019-es év két választásáról is. Maradjunk annyiban, hogy ez egy elég erős interjú lett érdemes elolvasni.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke volt a Klubrádió Megbeszéljük című műsor vendége, akitől Bolgár György indítólag azt kérdezte, hogy milyen esélyeket lát az Európa Parlamenti választáson?

Tóth a kérdésre elmondta, hogy bármennyire úgy tűnik, hogy ez a választás az Európa parlamenti mandátumokról szól, de ez igazából szól 2022-ről is. Majd kifejtette, hogy azonban a legfontosabb a 2019-es önkormányzati választások. Mert, nem csak a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom és Meller Tamás látja, hanem velük egyetértve mi is, hogy az ellenzéki vezetésű településeken más az élet és a média is szabadabb.

Ennek pedig az a feltétele, hogy az Európa Parlamenti választásokon ne tudjon elsöprő győzelmet aratni a Fidesz, mert ez adhat hitet és reményt, hogy a településeken is van esély a változásra.

Az MSZP elnöke úgy látja, hogy az egy óriási lehetőség az ellenzéknek, hogy ebben az évben kettő választás is lesz. Ez az év tehát egy olyan lehetőséget ad, hogyha ez az ellenzéki együttműködés kiterjed nem csak a rabszolgatörvényre és nem csak a jogállamiság kérdéseire, hanem a választásokon való együttműködésre, akkor egy sikeres Európai Parlament és Önkormányzati választás után egy egészen más országkép alakul ki és egy egészen más lehetőséget hordoz ez 2022-re az ellenzéknek.

Jobbikról elmondta, hogy ügyek mentén, a jogállamiság visszaállítása érdekében van együttműködése az MSZP-nek a párttal, egyenlőre a Jobbik cselekedeteiben is tesz ezért. Az MSZP elnöke kifejtetett, hogy ez egy kezdet és egyenlőre jól működik ez az együttműködés, tehát abban van egyetértés, hogy vissza kell állítani a demokratikus Magyarországot.

Azt is elmondta az ellenzéki együttműködésről, hogy az apró lépések mentén jön létre a valódi szövetség és ő nagyon örül annak, hogy egyik párt sem akar előre rohanni és egyik párt sem akarja azt a látszatot kelteni, hogy ez most valamelyik párt sikere, mert ez az egész ellenzéknek lehet egy lehetőség, amiben mindenki megtudja találni a számításait, tehát sikerül helyreállítani a jogállamiságot.

Tóth Bertalan kifejtette azt is, hogy az ellenzék decemberben felrúgta a látszat demokrácia játékszabályait,

de azt is tudja, hogy nem lehet majd minden parlamenti ülésen a pulpitust elfoglalni, nem lehet majd minden ülésen 2000 módosító indítvány benyújtani, hanem mindig kell egy csomó újabb kreatív ötlet, amiben a pártok egyességre jutnak, hogy mindig fent tudjuk tartani ezt az ellenállási folyamatot.

Az MSZP elnöke úgy vélekedik, hogy szükség van az utcai akciókra is, mert az adja az igazi erejét ennek az ellenzéki együttműködésnek. Ez nem egy egyszerű feladat, de a Fidesz rendszerében élni sem az és a két és félmillió választópolgár, aki az ellenzékre szavazott ezt várja el tőlünk -mondta

Zárásképpen arról is beszélt az MSZP vezetője, hogy úgy látja, hogy megszületett az a bizalom az ellenzéki pártok között, ami a fentiekhez kell, de ezt a helyzetet a választók követelik ki, tehát az a párt amelyik ebből az együttműködésből saját érdekei miatt kiszáll vagy az amelyik ebben a saját hasznát akarja megteremteni és nem a valós célokért akar küzdeni, azt a választók meg fogják büntetni.

Április 8-a után is ez történt azokkal a pártokkal, akik nem voltak hajlandóak mindent megtenni a Fidesz leváltása érdekében. Innentől kezdve nincs más hátra, mint előre! – zárta gondolatait Tóth Bertalan

Ha te is egyetértesz az MSZP elnökének gondolataival, akkor oszd meg ezt a posztot, mert a propaganda médiában úgy sem mondhatja ezt el egy ellenzéki politikus!

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here