Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Halálos fenyegetést kapott a tegnapi napon Mirkóczki Ádám, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke és családja. A Jobbik országgyűlési képviselője a szükséges lépéseket megtette az ügy felderítése érdekében – áll a párt által kiadott közleményben.

Mirkóczki az Alfahír érkelődésére közöltea küldemény postai levélként érkezett a Jobbik Villányi úti irodájába, a levelet egy fővárosi postán adták fel.

Tartalmáról a háromgyermekes édesapa csak annyit mondott, nemcsak őt, hanem családját is – idézzük – „megsemmisítéssel” fenyegették.

Mivel Mirkóczki az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke is, így ilyen esetben az Alkotmányvédelmi Hivatalnak van feladata eljárni.

A Jobbik a közleményben hozzáteszi: sajnálatos, hogy a Fidesz–KDNP százmilliárdos hazug gyűlöletkampánya ide vezetett.

Az Alfahíren több kommentelő is mélyen felháborodott, volt köztük olyan, aki megjegyezte, hogy akkor megérkeztünk az orosz és török szinthez. Többen megjegyzik, hogy majd szépen elsimítják az ügyet és  nem fognak találni semmit, ha bezzeg ha Orbánt fenyegették volna meg így…

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here