Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nagyon nehéz másképp értelmezni, azt ami ma történt a szombathelyi önkormányzatban, mint hogy a fideszes képviselők cserben hagyták a saját polgármesterüket, ugyanis nem mentek el arra az önkormányzati ülésre, amelyen a rabszolgatörvény helyi alkalmazásáról kellett szavazni.

December végén rendkívüli közgyűlést kezdeményezett az ellenzéki Éljen Szombathely-frakció annak érdekében, hogy a szombathelyi önkormányzat intézményei és cégei ne alkalmazzák a túlóratörvényt, írja a Nyugat.hu.

A Fidesz-frakció közölte, hogy nem mennek el a mai ülésre, ezzel pedig gyakorlatilag cserben hagyták saját polgármesterüket, ugyanis a kormánypárti polgármester abban a helyzetben találta magát, hogy egyedül ült az ellenzékkel szemben, hiszen neki kell levezetnie az ülést.

Így különösebb fideszes ellenállás nélkül fogadta el az önkormányzat a javaslatot, hogy  a szombathelyi városi cégek nem alkalmazhatják a túlóratörvényt, sőt még a jobbikos Balassa Péter javaslatára a közgyűlés elfogadta azt a módosítást is, hogy megbízzák a választókerületet képviselő Hende Csaba országgyűlési képviselőt azzal, hogy kezdeményezze a túlóratörvény visszavonását.

A tanácskozás végén egy érdekes párbeszéd is lezajlott:
KDNP-s Puskás Tivadar, polgármester: – Akkor vége van?
Nemény András, MSZP-s önkormányzati képviselő: – Vége van, polgármester úr – válaszolja meglehetősen kétértelműen az MSZP-s politikus.

A közgyűlés után összellenzéki sajtótájékoztató volt, ahol Nemény András többek között azt mondta történelmi esemény zajlott abban az értelemben, hogy egy fideszes város elveszítette a többségét. A Fidesz magára hagyta a polgármesterét, aki nem tudott mit kezdeni a helyzettel.

Az ellenzéki képviselők most operatív csoportot alakítanak és végigjárják a nagy munkaadókat, hogy meggyőzzék őket arról, hogy ők se alkalmazzák a törvényt.

Téged kedves olvasó pedig arra kérünk, hogy oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lása, a fideszes képviselők már inkább cserben hagyják a saját polgármesterüket a rabszolgatörvény kapcsán, csakhogy mentsék a saját irhájukat!

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here