Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ujhelyi István, az  MSZP Európai Parlamenti képviselője az ATV reggeli műsorának volt a vendége, ahol elmondta hogy szerinte azért kellett hogy Orbán Viktor tartsa a kormányinfót, mert kicsúszott a kezéből a politika irányítása, az ellenzéki összefogást látva vállalta be a miniszterelnök, hogy bármilyen kérdést feltehetnek neki az újságírók.

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője arról beszélt az ATV Start műsorában, az hogy egy miniszterelnök kiáll a sajtó elé és hajlandó nem csak mikrofon állványoknak nyilatkozni, az más demokratikus országokban heti kötelessége a miniszterelnöknek, tehát azért ettől ne esünk hasra.

” Az, hogy ez miért történt az legyen egyértelmű mindenki számára,  Orbán Viktor érzékelte,  hogy kicsúszott a politikai kezdeményezés a kezéből. Most már másfél hónapja az történik, az van napirenden, amit az ellenzék, a szakszervezetek és a civilszervezetek akarnak, ilyen nagyon régen volt utoljára”.

Majd Ujhelyi kijelentette, hogy ezzel az izzadtság szagú tegnapi produkcióval próbálta meg visszavenni a kezdeményezést Orbán, majd hozzá tette, hogy ő nem menne el szó nélkül amellett, hogy néhány újságíró kint maradt.

„Olyan nem fordulhat elő egy demokratikus országban, hogy néhány újságírót politikai szimpátia alapján nem engednek be egy sajtótájékoztatóra”- jegyezte meg a képviselő.

Majd arról beszélt az MSZP politikusa, hogy ő olyan Orbán Viktort még nem látott, aki kétórás maratoni beszédében, ennyiszer megemlítette volna az ellenzéki együttműködést. Szerinte az, hogy Orbán Viktor olyan sokszor említette az ellenzéki együttműködést, ez azt jelenti, hogy nagyon mélyen érinti az Orbán-csapatot, különben nem foglalkozott volna annyit vele.

A miniszterelnök azt hangoztatta, hogy az „egy az egy ellen” logika rossz irány az ellenzék részéről. Erre Ujhelyi azt mondta, hogy ha Orbán ezt gondolja, akkor ez a lehető legjobb  irány, mert csak így van lehetőség legyőzni Orbán Viktort.

A kérdésre, lesz-e végül közös EP-lista, Ujhelyi közölte, hogy a Párbeszéd és az MSZP nyitott rá. Létrehozták az Európa-párti erők szövetségét, és ha bárki csatlakozni szeretne, ők készen állnak, és megpróbálják tömbösíteni az EP-választáson induló ellenzéki pártokat.

Ennek azért van értelme, folytatta, mert, ha az ellenzéki szavazók 3-4 százalékos listákat gyártanak, akkor azok a szavazatok el fognak veszni, a fele a Fideszt fogja gazdagítani.

Az ellenzék azt szeretné, ha az EP-választások 21 mandátuma úgy oszlana meg, hogy Orbán Viktort meg tudják verni. Lélektanilag ez az önkormányzati választások győzelméhez fog vezetni, fogalmazott. Ilyen ellenzéki közös megmozdulás még nem volt Magyarországon, tette hozzá. Itt rendszerváltásra van szükség, nem kormányváltásra, jelentette ki Ujhelyi.

Az is elhangzott, hogy Orbán olyan megjegyzést tett, hogy minden liberális demokrata egyben bevándorláspárti is. Ujhelyi szerint ez a kampány „agyrém” és kijelentette, hogy ők nem a bevándorláspárti erőknek és nem Sorosnak a küldöncei, ez ellen kifejezetten tiltakozik.

Majd Ujhelyi leszögezte, hogy személy szerint ő hangsúlyosan ellene van az illegális migrációnak és a kötelező kvóta törekvéseknek, de nincs is ilyen helyzet Európában, állította. Orbán csak azért mondja ezt, mert a magyarok ettől félnek, és ezt a félelmet akarja felhasználni a kampányába, és ezzel akarja megnyerni a választást szerinte.

Ujhelyi azt üzente Orbánnak, hogy Mi Európa-párti kampányt fogunk folytatni a Fidesz Európa-ellenes kampányával szemben.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here