Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nettó Észak-Korea alsó. Konkrétan egy elvileg független és pártatlan állami szerv készített lejárató propaganda kis videót az egyik ellenzéki pártról, történetesen a Momentumról.

Igen egy állami szerv, fogja és készít egy videót, amiben konkrétan lejáratja a Momentumot.

Tegnap az Állami Számvevőszék bejelentette, hogy még is meg fogja vonni a Párbeszéd és a Momentum állami támogatását. Amit most hagyjunk, hogy mennyire jogos vagy mennyire nem.

De ami a történetben igazán elképesztő, hogy szinte a hír bejelentésével egyidőben egy háromperces igazi államszocialista időket idéző propaganda filmet is közé tett az állami szerv, mely példátlan módon arról szól, hogy az ÁSZ szerint mi volt törvénytelen a Momentum gazdálkodásában, ami miatt azonnali hatállyal fel kellett függeszteniük a párt állami támogatását.

Mi ezt a szennyet a 444-en szúrtuk ki, a portál nagyon helyesen tesz is ezzel kapcsolatosan pár fontos megállapítást.

Maga a film nagyrészt az ÁSZ álláspontjának törvényi hivatkozásokkal és tényállításokkal megtámogatott, tömör, vázlatszerű elmagyarázása. Ezzel is baj van, mert egy szerv akkor sem készíthet ilyen propaganda anyagot, ha valaki törvényt sértet.

De, a bibi az, hogy nemcsak ebből áll. A vége felé ugyanis olyan, leginkább a kormány propagandakiadványaitól megszokott sanda sejtetések és félig kimondott utalások vannak benne, mint például:

„azt sem lehet tudni, hogy a Momentum kapott-e máshonnan, például külföldről tiltott támogatást a kampányához.”

Ennek semmi köze az államtól kapott 500 millió elszámolásához, sem bármiféle felmerült tényhez,, hanem egyszerű, alig kódolt, úgynevezett sorosozás.-jegyzi meg a 444.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here