Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A kiskunfélegyházi gimnazista, Nagy Blanka szombaton a budapesti tüntetésen elmondott  beszédében ismét igen tisztességesen megküldte a Fideszt, Bayer Zsoltot és az Orbán-kormányt.

Megint hatalmas beszédet mondott a budapesti tüntetésen Nagy Blanka, az a diáklány, akire a héten a Fidesz-média teljes haragja rázúdult.

Azt mondják, azért támadnak engem, mert Orbánék félnek tőlem. Nem tőlem félnek, hanem a fiatalságtól. A fiataloktól félnek, mert ha más nem, ők pontosan tudják, mire képesek a fiatal emberek.- jelentette ki beszédében a diáklány

Majd arról beszélt, hogy muszáj kiállni a szavunkért, muszáj elmondani a véleményünket, nem számít, ha lejárató hadjáratot akarnak indítani, nem számít, hogy pont engem szúrtak ki.

Nagy Blanka beszéde 17:28-nál kezdődik, a videónak hangja is van, melyet a videó jobb alsó sarkában lehet felhúzni.

A kiskunfélegyházi gimnazista beszédében egyébként külön üzent Bayer Zsoltnak, „a nemzet udvari bolondjának”, aki „kretén, barom állat, szerencsétlen, nyomorult, ócska kis prolinak” nevezte őt.

Zsozsó! Az ócska kis proli, és ezt még a rossz tanuló is tudja, munkásosztályt jelent. Ezek termelik a segged alá a javaidat. Ha nem lennének ezek a prolik, nem lenne a haverjaidnak annyi pénze, hogy neked most egy tévéműsorod legyen!

„Ezeknek a kis proliknak elegük van – folytatta Nagy Blanka. Amíg ők éjt nappallá téve dolgoznak, másokat kell gazdaggá tenniük. Ne másokat tegyünk végre gazdaggá, tegyünk pontot a dolgok végére, és cselekedjünk. Akármit. Nem szabad hagynunk, hogy a magyar nép még egyszer rabszolgasorsra jusson!”.

De Orbán Viktort sem kímélte a Nagy, neki címezve a következőket mondta: „Ez a mocsok király mindenféle akadály nélkül betelepszik a Várba. Ahol freskókat festenek le, ott a könyvek égetése lesz a következő”

Majd a kormányzásáról is elmondta a véleményét, ahogy fogalmazott „az Orbán kormány egy daganatos sejt, ami fel akarja falni a többi vele nem egyező sejtet. Fel akarja falni, ha valakinek nem egyezik a véleménye az övével.”

Hamis híreket terjesztettek rólam, hogy bukásra állok és sokat hiányzom. Ti buktatok meg három dologból: tisztességből, emberségből és őszinteségből. Felháborító, mennyit lógtok azokról a megbeszélésekről, amik az emberek érdekeiért szólnának. – utalva vélhetőleg arra, hogy a Fideszesek gyakran nem járnak be a parlamentbe.

Beszédét pedig a következőképp fejezte be a nagy elődökre utalva: Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok!

Nyilván Nagy Blanka beszédéről nem fog beszámolni a propaganda média, ezért kérünk, hogy oszd meg ezt a posztot, hogy minél több ember lássa miről beszélt a diáklány!

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here