Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Minden jel szerint kezdi felmondani a Fidesz főpropagandistáinak az idegei a szolgálatot. A hatalmát féltő Fidesz elit nem tud már uralkodni magán. Szó szerint -ahogy Hofi, mondta- folyik a sz@r a szájukból mióta elkezdődtek a rabszolgatörvény elleni ellenzéki tüntetések.

Most Bencsik András, a Fidesz közeli Demokrata főszerkesztőjének a szájából buttyant ki valami aljas, de annyira, hogy kénytelen volt törölni a posztot a Facebookon.

Az ATV szúrta ki, hogy Bencsik András nyilvános posztban üzent a már ismert diáktüntetőnek, a kiskunfélegyházi gimnazistának Nagy Blankának, méghozzá így:

„Ellenzéki képviselőnők nyílt levelet írtak annak a 18 éves lánynak, aki egy kecskeméti tüntetésen elmondott beszédével országos hírre tett szert. Jó ötlet, én is írtam egy nyílt levelet:

Kedves Blanka!

Ami beszéde utolsó mondatait illeti, engedje meg, hogy közöljem, aki úgy beszél, mint egy útszéli rib@nc, az ne csodálkozzon azon, ha mások úgy beszélnek vele, mint egy útszéli rib@nccal.”

Bencsik arra a nyílt levélre reagált, amelyben ellenzéki képviselő nők kiálltak az össztűz alá vont kiskunfélegyházi lány mellett.

Nem ez az első esett, hogy a Fidesz média munkásai elvesztik a kontrollt és minősíthetetlen stílusban esnek neki a 19 éves Nagy Blankának: Bayer Zsolt bunkó prolizta le, akinek a lány több alkalommal – legutóbb a szombati budapesti tüntetésen – válaszolt is. Mint mondta, azért támadja ilyen hévvel a személyét, mert a hatalom fél a fiataloktól.

Arra kérünk, oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa, a Fideszéknél teljesen kezdik elveszíteni a kontrollt és már nem tudnak uralkodni magukon.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here