via:merce.hu
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Mint, ahogy a Hír Hugó is beszámolt róla szombaton ország szerte rekord mennyiségű kisebb nagyobb demonstráció lesz az országban. A rabszolgatörvény ellen tiltakozók, most a fókuszt nem a fővárosra helyezték, hanem a megyékre és a nagy városainkra.

Szombati rekord mennyiségű tiltakozást ugyan Kaba nyitotta meg, ahonnan Bangóné Borbély Ildikó az MSZP-képviselője jelentkezett be egy félpályás útlezárásról, de az első tüntetést viszont a Nógrádi megyeszékhelyé.

Salgótarjánban is volt  reggel autós vonulás, mely a főtérre tartott, ahol 11 órakor megkezdődőt a szombat első demonstrációja, melyet a  Magyar Szakszervezeti Szövetség szervezett és az összes helyi ellenzéki párt az MSZP, a Jobbik, a DK, az LMP, a Momentum, és az Európai Baloldal is támogatott. – számolt be a Mérce

A portál arról is írt, hogy először Molnár Erik, civil felszólaló lépett a mikrofonhoz, aki arról beszélt, hogy Orbán Viktor rendszere lassan kibírhatatlanná válik:

„Egy demokráciában a kormánynak meg kell hallgatnia az állampolgárait, hanem teszi le kell mondania, mert nem látja el a feladatát, amire felhatalmazást kapott.” – emelte ki

Rabi Ferenc, a Bányász- és Ipari Dolgozók Szakszervezetének Nógrád megyei elnöke a bányászok köszöntésével, „Jó szerencsét!”-tel kezdte beszédét. Kihangsúlyozta, ma el kellett jönniük tüntetni, mert

„a hatalom át akarja alakítani a munka világát, méghozzá úgy, hogy a szakszervezeti és dolgozói követelések nem kell figyelembe venni, és a köztévé, közrádió és egyéb, kezükben lévő médiák segítségével azt kell mondaniuk, hogy Magyarország jobban teljesít!”

Emlékezetet a vezető arra is, hogy 2011 december 30-án egy nap alatt elvették a bányászok, kohászok, radioaktív bányákban dolgozók azelőtti nyugdíjrendszerét, és ismét szegénységbe taszították őket. Kilenc év alatt pedig helyzetükben semmi sem változott.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség képviseletében Demeter László megyei képviselő szólalt fel, aki üzenet a kormánnyal egyetértő szakszervezeti vezetőknek „A dolgozók nem ezt várják tőletek!”. Beszédében azt is kiemelte, a „komcsizó publicistáknak” is üzenve: „Nem szégyen komcsinak lenni a Bayer-lovagok országában!”

 

A politikusok közül elsőként a Salgótarján DK-s alpolgármestere, Dániel Zoltán szólalt fel. Ő a város munkásmúltját idézte fel, a bányászok, kohászok és agrárproletárok által megélt viszontagságokat.

Az 1989 utáni korszakot a totális süllyedés és recesszió koraként fogalmazta meg, amely Salgótarjánnak csak szenvedést okozott. Ugyanakkor felidézte, Salgótarján él és élni akar. Három évvel ezelőtt szerinte ezért választottak baloldali polgármestert és városvezetést a lakók. Pár héttel ezelőtt pedig „újra kinyilvánította bátorságát”, amikor bojkottálta az önkormányzat a rabszolgatörvényt.

Molnár Károly, az MSZP helyi képviselője úgy kezdte beszédét, hogy, már bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor elhagyta Európát és a demokráciát, és „Kelet-Európa felé fordult.” Szerinte semmi más nem számít neki, csak „Mészáros Lőrinc alias Orbán Viktor” gazdagodása, aki pedig ellenáll, azt teljesen tönkreteszik, ellehetetlenítik. Molnár szerint ebben az elnyomásban csupán az ellenzéki városok képviselik a szabadságot, jogállamot és demokráciát.

És az MSZP-s felszólaló szerint az újonnan összefogott ellenzék feladata nem kisebb és nem más, mint vidéken megállítani végre a Fidesz előrenyomulását és „visszavezetni Magyarországot a Nyugatra.”

A demonstráció után a résztvevők közösen vonultak Becsó Zsolt országgyűlési képviselő Alkotmány úti irodája elé, hogy ott követeléseiket petíció formájában is benyújtsák. Becsó természetesen nem volt ott, hogy átvegye, és a nevében sem tette ezt meg senki.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here