fotó: borsod24.com

Most szombaton a rabszolgatörvény ellen tiltakozó szakszervezetek, civilek és pártok más stratégiát választottak, mint ami az eddigi volt. Bár Budapesten is lesz valami tüntetés,  de most sokkal inkább a megyékre koncentrálnak.

Január 19-ére az eddigi tiltakozási stratégiájukat lecserélték a szakszervezetek. Tehát azt a forgatókönyvet ami eddig megszokott volt, hogy van egy nagy budapesti és pár megyei tüntetés azt lecserélték.

Nyomon követni is nehéz, de ma rengeteg kisebb nagyobb városban lesz demonstráció, vélhetően rekord is fog dőlni. Több, mint 60 városban lesz valamiféle tiltakozás. Emellett Budapesten is lesz egy szolidaritási kiállás, de méreteit tekintve kisebbre tervezték a szervezők mint a korábbiakat.

A budapesti demonstráció 14 órától fog kezdődni a Clark Ádám téren, a Lánchíd lábánál itt lesz pár beszéd, köztük Nagy Blanka, a jobboldali média által meghurcolt kiskunfélegyházi diáktüntető is fel fog szólalni utána a megyei tüntetéseket fogják tudósítani.

Az ország különböző pontjain lesznek útzárak, így többek között Ajkán, Baján, Balassagyarmaton, Berettyóújfaluban, Dorogon, Egerben, Érden, Esztergomban, Fehérgyarmaton, Gödöllőn, Gyöngyösön, Győrben, Kabán,  Keszthelyen, Makón, Monoron, Mosonmagyaróváron, Nagykállón, Nyíregyházán, Orosházán és Szekszárdon. A tolna megyei Tamásiban előbb forgalomlassításra, majd tüntetésre és flashmobra kerül sor.

Tatabányán a Fő téren egy igen erős  demonstráció ígérkezik 15 órától az országos szakszervezeti vezetők és politikusok részvételével.

Itt többek között beszédet fog mondani, Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke, Demeter Márta, az LMP társelnöke, Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányának elnöke,  Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, Szél Bernadett,  Vadai Ágnes, a DK képviselője, Varga-Damm Andrea pedig a Jobbikból.

Veszprémben 14:45-től Megyeház téren gyülekeznek, ahol gyalogos menet lesz, végén beszédekkel a Szent Imre téren.  Ajkán pedig délután vonulással egybekötött tüntetés lesz.

Debrecenben 13 órától az Ady Parkban gyülekeznek a tüntetők, egy felvonulásra, melynek a  tervezett útvonala: Ady park – Liszt Ferenc utca – Csapó utca – Burgundia utca – Kossuth utca – Batthyány utca – Szent Anna utca – Piac utca – a DTV székház (Médiacentrum).

Záhonyban is lesz tüntetés 15 órától a polgármesteri hivatal előtt. Kaposváron is 15 órakor kezdődik a demonstráció az Európa Parkban.

Kecskeméten 16 órától fáklyás felvonulást szerveznek, a gyülekező a Katona József parknál lesz (Vasútpark), majd 16:30-kor elindul a tiltakozás a Rákóczi út- Koháry István krt-Széchenyi tér-Kölcsey u- Deák Ferenc téren keresztül a Kossuth térre.

Miskolcon 14 órától vonulás és tüntetés kezdődik, a Centrum Áruház jobb oldalánál lesz a gyülekező, majd a menet 14.15-kor elindul a  Szent István térre, ahol a beszédek 15 órától kezdődnek.

Pécsen is vonulással egybekötött nagygyűlést tartanak, a Barbakánnál gyülekeznek, majd 15 órakor elindul a felvonulás az Aradi-Majorossy-Király utca-Széchenyi tér útvonalon. Majd nagygyűlést tartanak a Széchenyi téren.

Salgótarjánban 11 órától lesz a Fő téren a tüntetés, Sopronban pedig háromkor a Főtéren kezdődik, valamint Szolnok is 15 órától kezdenek a Jubileumi téren.

Siófokon 16 órától közös ellenzéki tüntetés és vonulás is lesz, a gyülekező a Vásárcsarnok északi végénél, a Fő utcai hídnál  itt beszédet mond, Dr. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere. Majd átmennek a közeli Fidesz-irodához, ahol beszédet mond, Potocskáné Kőrösi Anita. országgyűlési képviselő, Jobbik, Völgyi Lajos, MSZP,  Dr. Horváth Gábor, DK, Ságodi Zoltán, LMP, Balla Péter, Momentum

Arra kérünk, oszd meg ezt a posztot, hogy mindenkihez eljussanak a legfrissebb információk.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here