Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Minden jel szerint nem csak a gyűlölet szításban közös Orbán és brazil elvbarátja gondolkodása. De az állami lóvék megcsapolásában is egy rugóra jár az agyuk. Egy hónap sem telt el, hogy a Fidesz-médiumok és Orbán által is csodált új brazil elnök hivatalba lépet, de már a család furcsa gazdagodásáról írnak a lapok.

A France 24 arról számolt be, hogy az egyik legnézettebb brazil tévéműsor, a Jornal Nacional péntek esti adásában arról tudósítottak, hogy 30 ezer dollár (8,3 millió forint) gyanús átutalás érkezett, Orbán Viktor legújabb példaképének, Bolsonaro elnök legidősebb fiának, a szintén politikával foglalkozó, képviselővé választott Flavio Bolsonaronak számlájára.

Összesen 48 darab kisebb összegű átutalásról van szó, az ügy külön érdekessége, hogy mindegyik utalás ugyanabból a bankból, a Rio-i törvényhozás épületéből adták fel, ahol Flavio Bolsonaro is dolgozott.

A brazil elnök családjának pénzügyei körül eddig sem volt minden rendben. Korábban a fia sofőrjének a számlájára érkezett 300 ezer dollárnyi (83 millió forint) tisztázatlan eredetű pénz, amiből 6400 dollár az elnök feleségének, Michelle Bolsonaro számláján kötött ki.

A sofőr azt állította, hogy mellékállásban autókkal kereskedett, abból származtatott az extra jövedelme…. nyilván, mint ahogy a gazdag sofőröknél lenni szokott és megsegítette a szegény elnöki családot.

Bolsonaro többek között antikorrupciós ígéretekkel nyerte meg a választást Brazíliában, hasonlóan Orbánhoz, aki 2006 és 2010 között még ellenzékben kemény korrupció ellenes harcosnak számított.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here