Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az ellenzéki pártoknál -érthető módon- eléggé kiverte a biztosítékot, hogy az ügyészség szerint az MTV épületében a biztonsági őrök nem követtek el az ellenzéki politikusokkal szemben semmilyen bűncselekményt. Sőt az ügyészség jelezte, hogy inkább a politikusokat rángatná meg, amiért tették a dolgukat és tiltakoztak az MTV elfogult hírszerkesztési elvei ellen. 

Persze az elvileg független ügyészség épp annyira nem független, mint az MTV. Az ügyészséget vezető Polt Péter korábban még a Fidesz országgyűlési képviselő-jelöltje is volt, tehát holló hollónak nem vájja ki a szemét.

Most azonban az ellenzék pártjainál betelt a pohár és össz ellenzéki tüntetést szerveznek Polt Péter irodája, a Legfőbb Ügyészség elé.

Mint a meghívójukba írják, a Polt Péter vezette ügyészség hétfőn közzétett határozata újabb mélypont a magyar jogállamiság történetében: a bűnösök helyett a sértettek ellen indul nyomozás.

Majd hozzá teszik az ellenzéki pártok, hogy ez még nem az utolsó mélypont, ha hagyjuk, akkor újabbak és újabbak következnek. Ahhoz, hogy ezt megakadályozzuk, mindenki segítségére szükség van. Természetesen minden jogi lehetőséget kihasználunk (például a pótmagánvád intézményét), de meg kell mutatni, hogy az emberek is velünk vannak. Találkozunk a Legfőbb Ügyészség előtt!- írják

Biztos, hogy beszédet mondanak a pártok képviselő és Hadházy Ákos, Szél Bernadett független képviselők is.

A tüntetés január 23-án, szerdán 18 órakor kezdődik a Legfőbb Ügyészség épülete előtt, Budapesten a Markó utca 16-nál.

A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy vegyenek részt a demonstráción és osszák meg ezt a felhívást, hogy minél több emberhez eljusson a megmozdulás híre, hiszen a propaganda média nem számol be erről.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here