Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Rendőrség számolt be róla, hogy meghalt Bezsenyi Mihály, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója, aki hatvankét évet élt. A dandártábornok nyomozóként korábban számos nagy ügy, mások mellett Fenyő János médiamágnás megölésének vizsgálatában is részt vett.

Életének hatvankettedik évében elhunyt Bezsenyi Mihály rendőr dandártábornok, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója, aki a belügyminiszter megbízásából 2014 júliusától vezette a szervezetet. A tábornok harminc éven át szolgálta hazáját a magyar rendőrségnél – írta a honlapján megjelent közleményében a rendőrség.

Bezsenyi Mihály dolgozott többek között a Fenyő-gyilkosságon is. Kb 1 éve gyanúsították meg Gyárfás Tamást, az úszószövetség korábbi elnökét és a Nap TV tulajdonosát Fenyő János meggyilkoltatásával.

Az ügyben a hetekben történt fordulat, állítólag a Farkasréti temetőben megtaláltak egy csomó felvételt, ami bizonyíték lehet az ügyben. Gyárfás az ATV-nek is és a HírTV-nek is azt nyilatkozta, neki kedvező lehet ez, hiszen akkor végre kiderülhet ki a valódi tettes.

A kormány közeli Pesti Srácok úgy értesült, hogy saját fegyverével vetett véget az életének Bezsenyi Mihály, a Fideszhez közeli portál magyarázattal is szolgál a váratlan öngyilkosságra, információik szerint Bezsenyi Mihály hosszabb ideje súlyos betegséggel küzdött.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here