Totális káosz képe rajzolódik ki az egyesített Fidesz média-birodalom irányításban, a Népszava cikkében kérész életű tervek és folyamatosan változó elképzelésekről szólnak a hírek.

Ha tíz különböző koncepciót nem láttam arról, hogyan is fogunk majd működni, egyet sem – mondta a Népszavának a múlt év végén a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványba (KESMA) szervezett Fidesz-médiumok egyikének a vezetője.

Szavai jól érzékeltetik a káoszt,  hiába az egyesítés, a médiabirodalom működésének összehangolása a korántsem megy könnyen és hosszadalmasabb folyamatnak bizonyul. Emiatt még maguk az érintettek sem tudnak sokat arról, mennyiben változik majd a munkájuk.

A tisztánlátást nem segítette az alapítvány kuratóriumi elnökének, Varga István volt Fideszes képviselőnek kijelentése sem, aki a KESMA működéséről például csak annyit mondott a 24.hu-nak adott interjúban, hogy a „józan ész” mentén üzemeltetik majd.

A káoszt az is jól mutatja, hogy a Népszava több egymástól független forrásból származó információi szerint – már eldöntött tény a kormányközeli napilap, a Magyar Idők megszűntetése és helyette a korábban leállított Magyar Nemzetet állítják csatasorba.

De, hogy ez pontosan mikor történik majd meg egyenlőre még senki sem tudja biztosra, két időpontot említettek az indulásra: február 6-át, a „G-nap” évfordulóját, valamint március 15-ét. A Népszava kommentje aljasan rávilágít a totális fejetlenségre: igaz, ez technikailag okozna nehézségeket, mivel március 15. munkaszüneti nap, így nem lenne könnyű a lapot terjeszteni.

De más technikai nehézségek is akadnak. A Magyar Idők szerkesztősége például nem vethető be egy az egyben a Magyar Nemzet készítésére, legalábbis kiegészítésre szorul.

Persze mondhatnánk azt, hogy pont megérdemlik. Azonban, abból ami a Fidesz-média birodalmában történik, másra is lehet következtetni: sokkal, de sokkal nagyobb a baj, mint azt mi gondoltuk és ezt az országra nézve mondom.

Ezek tényleg frankón azt gondolják, hogy a centralizált nagy átláthatatlan mamutok azok jól működnek. Nem tanultak abból, hogy az oktatásban a központosítás milyen szörnyű káoszt okozott. Nem tanultak abból, hogy az egészségügyet, hogy szétverték.

Fideszék tényleg azt hiszik, hogy a gonosz ellenzék csak piszkálódásból mondja ezeket. Totális álomvilágban élnek, no a Pasa-parkban és a luxus repcsiken nyilván más az élet.

Most a saját bőrén tanulhatja meg a Fidesz, hogy nem működik oktatásban, az egészségügyben a centralizáció, úgy nem működik a médiában sem. Az utóbbi az ő bajuk lesz. Az előbbi kettő meg a mienk magyaroké.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here