Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Szimacsek Tibor, az Audi szakszervezetének egyik vezetője elmondta, már 96 órája sztrájkolnak, ha kell, akkor 168 órán túl is tudják folytatni a munkabeszüntetést.

Hétfőn is folytatódik a magyar versenyszféra legnagyobb sztrájkja a győri Audi gyárban, a dolgozók közel 100 százaléka nem vette fel a munkát, a cég azonban videóüzenetben próbál meg nyomást gyakorolni rájuk.

Az Azonnalinak Szimacsek Tibor, a dolgozókat képviselő Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) elnökségi tagja elmondta, hogy a munkavállalók között egyre nagyobb az összefogás, a cég őket a sztrájk ellen presszionáló üzenetei pedig ezt inkább csak fokozzák.

A szakszervezeti vezető azt is kiemelte, hogy ha kell, akkor 168 órán túl is tudják folytatni a munkabeszüntetést,„az összefogás mértéke csak nőtt”, és az emberek „abszulút mellettük vannak”- mondta

Hozzátette: az AHFSZ is szeretné a sztrájkot minél hamarabb lezárni, a szakszervezet hétfőn 14 órára kapott újabb tárgyalási időpontot a cég képviselőivel. Ugyanakkor Szimacsek úgy látta, olyan sok idő telik el tárgyalások nélkül, hogy „ezek szerint annyira nem is fontos, hogy megállapodjanak a munkáltatók”.

Arra a kérdésre, hogy a munkavállalók hány százaléka is csatlakozott a munkabeszüntetéshez, Szimacsek elmondta, a cég 13 200 dolgozója „közel 100 százalékban nem vette fel a munkát”.

Hozzátette: a gyárterületen végigsétálva látszik, hogy „egyetlenegy gép nincs elindítva, egyetlenegy csavar nem kerül meghúzásra, egy autó, vagy motor sem jön le a szalagról”, teljesen áll a gyár csütörtök reggel 6 óra óta. Mivel a sztrájk idejére nem jár bér a dolgozóknak, a szakszervezet ad sztrájksegélyt a résztvevőknek.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here