A Szanyi Tibor, az MSZP politikusa az uniós okosfalu kezdeményezéséért, illetve a digitális ügyekben mutatott aktivitásáért kapta meg a rangos nemzetközi díjat, az Arany nyíl-díjat.

“Ma Bécsben átvettem az egyik legjelentősebb európai társadalmi-gazdasági életműdíjat!”
– írta Facebook-oldalán Szanyi Tibor. Az MSZP EP-képviselője a Vienna Congress com.sult elnevezésű gazdasági fórumon vett részt Bécsben.

Az eseményen Szanyi mellett Sebastian Kurz osztrák kancellár és Vacláv Klaus volt cseh államfő, valamint több Nobel-díjas és miniszter is felszólalt.

Szanyi elmondta, hogy „fontos, hogy a város és a falu közötti egyre nagyobbnak tűnő szakadékot megpróbáljuk megszüntetni. A digitalizáció adta lehetőségeket mindenki számára elérhetővé kell tenni, hogy az okostelefonokat a kommunikáció mellett a munkaeszközként is mind többen használni tudják” – véli a szocialista EP-képviselő.

Érdekes megállapítás volt az is, az MSZP politikustól, hogy miközben az Egyesült Államokban az innovatív fejlesztésekre kialakult, és működik a Szilícium-völgy, addig hasonlóan koncentrált inkubátor az EU-ban nem jött létre, így egy esetleges bezárkózás már csak a saját, nagy európai platformok híján sem lenne túl szerencsés; ezért törekszik inkább arra az unió, hogy korrekt adózásra bírja a főleg amerikai hátterű nagy techóriásokat.

A konferencián átadták az Arany nyíl elnevezésű életműdíjat, amit idén a Nobel-díjas kémikus, Ada Jónát mellett az uniós okosfalu kezdeményezéséért, illetve a digitális ügyekben mutatott aktivitásáért Szanyi Tibor kapott.

„Picit furcsa lehet, hogy miközben a jövőről beszélünk, a díjat a múltért kapjuk. Ebben azonban már csak azért sincs ellentmondás, mert én is csak azt tudom mondani, ez nem egy lezárás, hanem épp ellenkezőleg, egy megerősítése annak, hogy ezen az úton, ezekért a célokért kell tovább dolgozni”

Az elismerést korábban olyanoknak ítélték oda, mint Lech Walesa, a Neil Armstronggal a Holdon ötven éve elsőként járt Buzz Aldrin űrhajós, a többszörös amerikai olimpiai bajnok úszó, Mark Spitz, a volt lengyel miniszterelnök, egykori EP-elnök, Jerzy Buzek, vagy épp Vacláv Klaus volt cseh- és Simon Peresz egykori izraeli államfők.

Nem ez az első esett, hogy MSZP-s politikus rangos nemzetközi díjjal tüntetik ki. 2018. novemberében egy közel ezer fős zsűri az Ujhelyi István által mentorált ingyenes InterRail-bérletprogramot találta idén az egyik legjobb európai programnak, így ez a kezdeményezés nyerte el 2018-ban az „Innovation in Politics Award”-ot, vagyis a legjobb újító kezdeményezés díját.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

MEGOSZTÁS